Isten éltessen, Csorvás!

- Maradj veszteg! - rivall rá az asszony a gyermekre, majd a férfihoz fordul. - Bélám, nem fűtenél egy kicsit be? Ma megint hideg van és meg kell mosnom a hajamat. A gyerek is csak taknyos lesz, ha megfürdetem!

- Várjál csak, szívem, mindjárt lesz egy kis meleg. Van elég hulladék fa a nyárról, bedurrintok vele egy kicsit.

S a szót tett követi, lassan-lassan füst kondorodik a kéményből, jelezve, hogy Baloghéknál még nem gyújtották be a gázt. De minek is, hisz tegnap még hétágra sütött az őszi nap. Még az asszony is leizzadt, míg kirázta a szőnyeget, merthogy nagytakarítás volt.

- Anya! - kukucskál ki a gyermek a paplan alól. - Micsoda igazságtalanság, hogy nálunk búcsúkor mindig hideg van, Pistáéknál bezzeg meg jó meleg!

- Az ám! - kacag az asszony., - Könnyű nekik, nyár közepén van a búcsújuk!

- Hát tegyük mi is nyár közepére! - oldja meg a kérdést a gyermek. - Nincs kedvem a vásárban fagyoskodni!

- No ne viccelj! És a te szülinapodat meg ne tegyük át tavaszra?

- Azt nem lehet! Én december 10-én születtem! Azt nem lehet áttenni!

- Hát akkor hogyan gondoltad, hogy a búcsút tegyük át? - áll meg az asszony az ágyikó mellett.

- Nagyon egyszerű! Ki kell hirdetni az árusoknak, hogy ne ilyenkor, hűvös időben jöjjenek, hanem a nyáron valamikor. Például július kilencedikén!

- No és miért pont július kilencedikén?

- Hát... - bizonytalanodik el a gyermek -, hát csak úgy mondtam. Miért, nem mindegy az árusoknak, hogy mikor jönnek?

- Nekik bizony mindegy volna - válaszol az asszony -, de az akkor már nem lenne a búcsú.

- Hogyhogy?

- Mert a búcsú nem lehet máskor, csak október 15-én.

- Tévedsz! - ül fel dühösen a gyermek az ágyban. - Pistáéknál augusztus húszadikán van a búcsú, tehát lehet máskor is, csak ügyesebben kell csinálni! Ha te nem tudod elintézni, szólok a papának, majd ő elintézi!

- Mit intézzek el? - lép be az ajtón a férfi.

- Apu, tetesd át a búcsút július kilencedikére!

- Mi sem könnyebb ennél! - vidámodik el a férfi. - Pattanj csak ki az ágyból, fürödj, öltözz, reggelizz, s utána együtt elintézzük! Jó?

Ezek után nem kellett nógatni a gyermeket, soha ilyen kedvvel nem kelt még ki az ágyból. Sietett, szinte már kapkodott, egyszer-egyszer le is kellett inteni. Mire megreggeliztek, feltett vagy száz kérdést, de válaszul csak sejtelmes mosolygást kapott: Majd meglátjuk!

Végre-végre útnak eredtek. A gyermekkéz az izgalomtól hűvösen simult a nagy, darabos férfikézbe. Egyszercsak ott álltak a templom előtt. Benn ragyogó fény, sok ember. Már elkezdték az ünnepi szentmisét. Belépnek, néhány embert elkerülnek, s az egyik hátsó pad szélén találnak maguknak helyet. Valamit olvasni kezd a pap, mindenki feláll, ők is. Azután leülnek. Halk gitárszó csendül, lágyan és mégis csengőn felhangzik az ének:

                         „Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj, ha tiéd Isten, tiéd már minden,

                           Ne félj, ne aggódj, ne sírj ne bánkódj, elég Ő néked!”

Mélységes-mély csend terpeszkedik el a templomon, mikor az éneknek végeszakad. A pap feláll, odamegy a felolvasóállványhoz.

- Krisztusban kedves Testvéreim! - néz híveire. - Örömmel teli, gazdag ünnep a mai! Kilencvenhat évvel ezelőtt, október 15. napjára a ti szüleitek és nagyszüleitek jóságából és adományaiból elkészült ez a szép templom. Ezen a napon szentelték fel Avilai Szent Teréz tiszteletére, akit községetek védőszentjéül választottatok. Az imént elhangzott ének szövege tőle származik. Testvérek, születésnap ez: egy templom és egy megújuló egyházközség születésnapja, melyre - míg csak ember él e község területén - mindig vissza fognak emlékezni. Mindig lesz ünnepi szentmise Avilai Szent Teréz tiszteletére, mindig lesznek vásárosok, mindig lesz ünnepi asztal, s mindig lesznek vendégeitek is. Örömnap tehát a mai, melyet még a hűvös szél sem ronthat el! Örüljetek tehát, és adjatok hálát Istennek! Ámen.

A gyermek elgondolkodva indult hazafelé. Keze már nem volt hűvös az izgalomtól, melegen simult apja nagy tenyerébe, bár igencsak csípős szél fújt. Egyszercsak megszólalt: