GERENDÁSI ÉGZENGÉS

(Színdarab Korossy Kamillóról)

              (A színpad sarkában egy pamlagon fekszik a Nagypapa, csak egy éjjelilámpa ég, olvasgat. Egyszer csak mennydörgés hallatszik, villámlás látszik. A színpadon huszárcsapat nyargal át. Majd kialszik a lámpa. A Nagypapa komótosan felkel, meggyújt egy gyertyát, s újból olvasni próbál. Egyszer csak a színen megjelenik az Unoka némileg sírásra görbült szájjal.)

1. Közjáték

Unoka: Nagypapa, hallod, megint vihar van. Dörög az ég, villámlik. Még a villany is kialudt. Úgy félek. Hadd bújjak oda hozzád, és mesélj addig, míg el nem vonul a vihar.

Nagyapa: No, gyere csak, nem kell félni. Hozd ide a nagy meséskönyvet. És miről meséljek neked? A Hófehérkéről és a hét törpéről?

Unoka: Á, ne arról, azt már ismerem!

Nagyapa: Hát akkor a jótündérről?

Unoka: Nem, nem, azt is ismerem. Valami egészen újat, amit még nem meséltél! De igaz legyen ám!

Nagyapa: Hát legyen! De akkor jól figyelj, olyan mesét mondok neked, amely igazabb az igaznál is!

Unoka: És miről fog szólni az a mese?

Nagyapa: A mennydörgésről! Ugye félsz, amikor dörög az ég?

Unoka: Hát bizony nagyon félek!

Nagyapa: Pedig nem kell félni az égzengéstől. Mert itt Gerendáson, amikor zeng az ég, - így mondják az öregek - nem a menny dörög, hanem huszárlovak patái dübörögnek a mennyboltozaton! A Kapitány nyargal erre századával!

Unoka: Tényleg? És ki ez a Kapitány? És honnan vannak huszárjai? És miért nyargal az égboltozaton?

Nagyapa: Régi-régi történet ez, édes gyermekem! Hallgasd csak, én is úgy hallottam az öregapámtól. A Kapitány urat úgy hívták: Korossy Kamillo. Apja után ő is huszár lett a Császári és Királyi hadseregben. Kiváló, jó megjelenésű, becsvágyó fiatalember lett, kit hamar léptettek elő főhadnaggyá. A császári palotába került a testőrséghez. Ott ismerkedett meg a későbbi Országbíróval, gróf Apponyi Györggyel, akinek egyik birtoka épp itt, Gerendáson volt. Pár évi testőrszolgálat után kapitánnyá léptették elő s beosztották a 10. huszárezredhez egy század élére. 1848. márciusakor Galíciában volt a századával együtt, amikor egyszer csak hírvivő érkezett hozzá.

1. kép.

              (A színpadra bemasírozik a század, élükön a Kapitány. Énekelnek: "Jól van dolga a mostani huszárnak..." A második versszak után hírvivő nyargal be, hangosan kiabálva:)

Hírvivő: Kapitány úr! Kapitány úr! (Eléje áll, összeüti a bokáját, tiszteleg és jelenti:) Kapitány úr, tisztelettel jelentem, levelet hoztam!

Kapitány: No fiam! Mutassad! Milyen levél az, ki küldte!

Hírvivő: Nem más küldte, Kapitány úr, mint Kossuth Lajos!

Kapitány: No ez már érdekes! Lássuk csak, mit ír! (Veszi a levelet, kigöngyöli, olvassa, majd a katonáihoz fordul.) Fiaim! Hallgassátok, mit ír nekünk Kossuth Lajos!

                        Kedves Kapitány úr!

                        Kamilló barátom!

              Az Úristen, úgy látszik, rátekintett népünkre. Március közepén Pestbudán, Petőfi Sándor lelkesítő verse, a „Talpra magyar” hatására kitört a forradalom. Katonáink, akik a Magyar Alkotmányra tettek esküt, Bem apó vezetésével szembeszálltak a Császári seregekkel. Szép eredményeket érünk el, de kevesen vagyunk.

                        Kamilló barátom! Te is az Alkotmányra esküdtél föl! Hív a haza becsülete! Gyere haza a távoli Galíciából. Hívom huszárjaidat is: aki velünk akar tartani, annak itt a helye! Gyertek Bem apó seregébe! Védjük meg a Magyar Haza szabadságát! Gyertek minél előbb, de a futárral küldjél választ is!

                        (A Kapitány összecsavarja a levelet és katonáira néz.)

                        No, legények, aki bátor, aki vitéz, az velem tart. Akinek nincs kedve velem jönni, mehet Isten hírivel! Döntsetek! Század vigyázz! Aki velem akar jönni, ugrasson előre egy lóhosszal! (Az egész század egyöntetűen előreugrat. A kapitány a futárhoz fordul.)

                        Hírvivő, láttad amit láttál, lóhalálában vágtass Kossuth apánkhoz és jelentsd neki, még most e helyben útnak eredünk! (Katonáihoz fordul.) Jól van, fiaim! Így is kell! Ha hív a haza, menni kell! Indulás!

              (A század élén énekszóval ellovagolnak: „Kossuth Lajos táborában két szál majoránna”)

2. Közjáték

Nagyapa: Látod, kisunokám, ez a Kapitány talpig magyar ember volt. Tudta, ha a hazának szüksége van rá, nem latolgathat, köti az esküje! Ha kell, a vérét is áldoznia kell a hazájáért!

Unoka: És ezek után hová mentek?

Nagyapa. Hát haza, Magyarországra, hogy részt vegyenek a szabadságharc csatáiban.

Unoka: És mikor értek haza?

Nagyapa: Igen hamar hazaértek. Siettek, mert tudták, várják őket. Azonnal a Főparancsnokságra mentek, és a Kapitány jelentkezett Görgey tábornoknál.

2. Kép

              (A színpadon egy asztal mögött ül a Görgey tábornok. A Kapitány bevonul századával és jelentkezik)

Kapitány: Görgey tábornok úr, Korossy Kamilló huszár százados katonáival szolgálatra jelentkezik!

Görgey: Kapitány úr, a legjobbkor érkezett! Nagy szükségünk van minden fegyverforgatóra!

Kapitány: Várom a parancsát: hol kell harcolnunk az ellenséggel?

Görgey: Mielőtt még a harctérre indulnának, egy érdekes és szép feladatot bízok önre, Kapitány!

Kapitány: Parancsára!

Görgey: A császári seregek szemet vetettek a bábolnai katonai méntelep lovaira. Csodálatos telivér lovak, kiváló harci paripák egytől egyig! Kapitány, az lesz a feladatuk, hogy menekítsék a ménest az Alföldre, ott már az embereim várják és biztonságos helyen elrejtik. Ha ezt sikerrel végrehajtják, nem csak én leszek hálás, hanem a magyar nép is örökre emlegetni fogja önöket!

Kapitány: Értettem a parancsot! Vállaljuk!

3. Közjáték

Nagyapa: Sietve útra keltek, hogy megelőzzék a császáriakat. De mire Bábolnára értek, a császáriak már bekerítették a méntelepet és csak az alkalmat lesték, hogy a lovakkal elinduljanak Bécsbe a császárhoz. Több se kellett a Kapitánynak és egy ravasz haditervet eszelt ki.

Unoka: Miért? Mit csináltak?

Nagyapa: Várd ki a végét! A század felét elrejtette a császáriak mögött, a másik felével meg támadást indított, majd úgy tett, mintha veszített volna és menekülnie kellene. A császáriak meg üldözőbe vették, hogy a jó lovak megszerzése mellett sok hadifogollyal büszkélkedhessenek Bécsben. Így a Kapitány elcsalogatta őket a ménteleptől, s a század másik fele addig elhajtotta a ménest az Alföld felé. Aztán a gyors huszárok egyszer csak elszeleltek az üldöző császáriak elől, és együtt a többiekkel, terelték a ménest ki az osztrákok karmaiból.

3. Kép

              (előbbi színpadkép, szereplők)

Kapitány: Tábornok úr, a parancsot maradéktalanul végrehajtottuk! A ménes az Alföldön van, az osztrákok egy fia csikót sem szereztek meg belőle!

Görgey: Jól van kapitány, dicséretet érdemel!

Kapitány: Nem, Tábornok Úr, nem én érdemlem a dicséretet, hanem a katonáim érdemlik meg. Ha majd elcsitulnak a harcok, kérem, tüntesse ki őket bátorságukért.

Görgey: Értem, Kapitány. De most még nem a kitüntetések ideje van. Súlyos harcok dúlnak, és nagyon sok az ellenség. Kell most a segítség, a harcos. Hallja hát parancsomat: csatlakozzanak minél előbb Bem apó seregéhez, hogy eredménnyel megállíthassuk a császáriak előretörését. Bem apó már várja a századot!

Kapitány: Értettem, Tábornok úr, már indulunk is. (Elvonulnak énekszóval "Kossuth Lajos azt üzente...")

4. Közjáték

Nagyapa: És édes gyermekem, nagy volt a túlerő. Sorra vesztettek csatákat a magyar seregek. Windisgraetz vezetésével az osztrák csapatok sorra morzsolták fel a magyar csapatokat. A kapitány és százada Gödöllőnél esett fogságba 1849. január 6-án. Az ulánus csapatok Bécsbe kísérték őket.

Unoka: Kik azok az ulánusok, Nagyapa?

Nagyapa: Azok is lovas katonák. Kardjuk volt, mellvértet hordtak. De nem voltak annyira mozgékonyak, mint a huszárok.

Unoka: Hát akkor miért nem menekültek el a huszárok?

Nagyapa: Mert az ulánusok sokkal többen voltak és bekerítették őket. Becsülettel harcoltak a huszárok, de aztán elfogták őket.

Unoka: És mi lett velük Bécsben?

Nagyapa: Ott törvényszék elé állították őket. Hiába mondták, hogy ők az Alkotmányra tett esküjük nevében harcoltak, azt mondták, hogy még úgy sem lehet a császár ellen harcolni és várfogságra ítélték őket. A Kapitány urat Kufstein várába szállították, s hónapokat töltött el a várbörtönben.

4. Kép

              (A színpadon a fogoly Kapitány ül, láncba verve)

Porkoláb: (Belép a színpadra, kezében kenyér és vizeskancsó és gúnyosan szól a Kapitányhoz) Kapitány, ezért a vízért és kenyérért érdemes volt a rebellisek oldalára állni?

Kapitány: (Komótosan leteszi a kenyeret, odafordul a porkolábhoz.) Ide figyeljen, Porkoláb úr! Maga mit csinált volna, ha mondjuk a franciák megtámadták volna Kufstein várát, felégették volna körülötte a vetéseket, lekaszabolták volna a békés lakosságot, ha raboltak, fosztogattak volna? Maga mit csinálna akkor?

Porkoláb: Hát én a kardomhoz nyúltam volna és - kard ki kard - levágtam volna az ebadta franciát! Mert a hazámat megvédeni kötelességem!

Kapitány: Látja, Porkoláb úr, jól beszél! De én is csak ezt csináltam! A hazámat védtem, csak az a balszerencsém, hogy a császár lett az ellenségem, s a császárnak nagy serege van, mi pedig kevesen voltunk.

Porkoláb: Így már mindjárt más, Kapitány úr! Tehát nem lázadó maga, hanem a hazáját védte. Becsülöm magát, mert a hazájáért szenved várfogságot. De tudja, nekem meg az a feladatom, hogy rabként tartsam itt magát. Ugye nem haragszik rám ezért?

Kapitány: Dehogy haragszom magára, Porkoláb úr! De az Úristen, figyelje meg, jobbra fogja fordítani a sorsomat.

5. Közjáték

Nagyapa: Teltek, múltak a hónapok, és a Kapitány váltig azon gondolkodott, hogyan fog kijutni a Kufstein-i vár börtönéből.

Unoka: De mért nem szökött meg a várbörtönből?

Nagyapa: Ez neki is eszébe jutott, de a vasrácsokat méregetve, túl vaskosaknak találta. A falat nézegetve, túl magasnak és meredeknek ítélte. Bele kellett nyugodnia, innen megszökni lehetetlen. Egy hideg őszi reggelen a Kapitányt megint Törvényszék elé idézték.

5.Kép   

              (A színpadon egy hosszú asztal mögött többen ülnek, hadbírók. Belép a Kapitány és az asztal elé áll.)

Kapitány: Tekintetes Törvényszék, Korossy Kamillo fogoly huszár százados kívánságukra megjelent.

Hadbíró: (A fő hadbíró feláll, kiteker egy ív papírt, belenéz, majd a Kapitányra néz.) Kapitány úr, ön szerencsés ember. A császári udvarban pártfogója akadt, nem is akárki, gróf Apponyi György országbíró őméltósága. Az ő közbenjárására a Császár őfőméltósága megkegyelmez önnek, egy feltétellel: katonai pályán tovább nem maradhat, rangját megtarthatja, de le kell szerelnie. Kapitány úr, vállalja e a feltételt?

Kapitány: (A Kapitány egy kicsit gondolkodik, majd válaszol.) Ha ez az Isten akarata, ám legyen.

Hadbíró: Kapitány úr, akkor ön ezennel szabad ember.

6. Közjáték

Nagyapa: Nem volt könnyű ezt a döntést meghoznia a Kapitánynak, mert szívvel-lélekkel katona volt ő. De tudta jól, hogy ennek az országnak más módon is segíthet.

Unoka: Hogyan segíthet az országon egy katona másképp, mint a kardjával?

Nagyapa: Már mondom is. Ahogy kiszabadult a várfogságból, nem haza indult, hanem a németországi Halle-ba, a híres Gazdasági Akadémiára, hogy a gazdálkodás csínját-bínját kitanulja. Éveket töltött el ottan, s közben levélben kapcsolatban maradt jóakarójával, gróf Apponyi Györggyel. Amikor meg kezében volt a gazdasági diploma, első útja Bécsbe vezetett, hogy megköszönje a gróf úrnak mindazt, amit érte tett.

6. Kép  

              (A színpadon gróf Apponyi György, belép a Kapitány, de már civilben.)

Kapitány: Méltóságos gróf úr! Szeretném hálásan megköszönni jóságát, közbenjárását!

Gróf: Ugyan, fiam, hagyja ezt! Magyarok vagyunk mind a ketten! Habár én nem értettem egyet azzal, hogy rebelliót kell csinálni, hogy a világ jobbra forduljon, de a 12 pontból nem egyet én is szeretném, ha megvalósulna hazámban. De ha már itt jár, ne erről beszéljünk. Fiam, volna egy ajánlatom, ha elfogadná. Van nekem Békés megyében egy birtokom a gerendási határban, melyre még nem találtam megfelelő jószágigazgatót. Irányítania kellene a munkát, számon tartani a vagyont s ha lehet gyarapítani is egy kicsit. Gondját kellene viselni az ottani embereknek is.

Kapitány: Méltóságos gróf úr, kitüntet bizalmával. De mielőtt választ adnék - bár meg kell mondanom, nagy kedvem van hozzá -, többet kell tudnom, jobban kell ismernem. Kérem mondjon még egy pár szót erről a birtokról. Milyen a föld arra, mivel foglalkoznak ott az emberek, mit termesztenek, mennyi a haszon évente?

Gróf: Fiam, ezt a földet feleségem révén szereztem, egyszer jártam csak ott, s bizony nem sokat tudok róla, túl messze van. Évente talán 25 aranyforintot jövedelmez. Nincs más arrafelé csak legelő meg legelő, ameddig a szem ellát. Szegény is ott a nép de nagyon. Ám mások azt mondják, jó föld a gerendási föld, lehetne valamit kezdeni vele. Most sok mindent tanult Halle-ban. Próbálja meg, hátha tud valamit kezdeni ott. Meg hát, a távolság, az most önnek nagy előny. A magafajta szabadult rebellisek után sokat nyomoz Haynau rendőrsége: érdemes eltűnni a szemük elől. Ott, a messzi Békésben, amint a terület neve is mondja: békés élet vár magára.

Kapitány: Méltóságos uram, elvállalom. Ígérem, egy év múlva eljövök és leteszem az asztalára a hasznot, amit abból a birtokból ki tudok termelni. Nem tudom mennyi lesz: ha kevés, ha sok, fogadja majd szeretettel.

Gróf: Rendben, találkozunk egy év múlva.

7. Közjáték

Nagyapa: Így került Korossy Kamillo Békés megyébe, Gerendásra. Amikor megérkezett, megdöbbenve látta, hogy a föld csodálatos gazdag füvet hajt, sehol másutt az országban nem látott még ilyent. Tudta ő, ez azt jelenti, hogy jó föld ez. Az emberek állatokat tartottak, elsősorban marhát. Ebből éltek, eléggé szegények voltak.

Unoka: És a Kapitány hogyan látott munkához?

Nagyapa: Először is a földre volt gondja. Rövid időn belül intézkedni kezdett: a legelők egy jó részét feltörette és bevettette búzával, mert látta, jó gazdálkodás mellett kevesebb legelő is elegendő ugyanannyi állatnak. Az emberek eleinte idegenkedtek újításaitól, például kinevették, hogy vasekével akar szántatni, azt mondták, jobb a faeke. Erre ő egymás mellé állíttatott két ekést, az egyik faekével, a másik az új vasekével indult neki, s persze a vasekés kettőt fordult, míg a másik alig egyet. A gerendási égbolt ebben az évben látott először búzát errefelé: sok jó tavaszi eső megöntözte, a nyár melege megérlelte, s aratáskor tekintélyes haszon jelentkezett a kasszában.

Unoka: És mit csinált a Kapitány a haszonnal?

Nagyapa: Ahogy ígérte a grófnak, egy év elteltével elment Bécsbe és jelentkezett gazdájánál.

              (A színpadon megjelennek a parasztok: "A pad alatt, a pad alatt három varjú kaszál..." éneklik, és eljátszanak egy aratóünnepet az aratástól a kenyérsütésig.)

7. Kép

              (előző színpad, előző szereplők)

Gróf: Isten hozta, Kapitány úr!

Kapitány: Méltóságos uram, hagyjuk ezt. Rég volt már, amikor én Kapitány voltam.

Gróf: Nem úgy van az! Az emberektől hallom, hogy békés-szerte csak Kapitány úrnak szólítják, mert olyan rendet tart, mintha huszárokkal dolgoztatna.

Kapitány: Hát, szó mi szó, valóban így szólítanak, s igyekszem is rendet tartani.

Gróf: No és hogyan sikerült az első esztendő?

Kapitány: Engedelmével, hadd kérdezzek vissza. Vajon a Gróf úr mennyi haszonra számított?

Gróf: Tudja, Kapitány úr, ha a dupláját hozta volna, mint amennyit tavaly jövedelmezett, meg lennék elégedve s már azért is dicséretet kapna.

Kapitány: Méltóságos uram, nem a dupláját hoztam, hanem a háromszorosát!

Gróf: Tényleg? Kapitány úr, erre álmomban sem számítottam!

Kapitány: Csak egy kis bökkenő van a dologban.

Gróf: Halljuk, mi a baj!

Kapitány: Az, hogy nagyon szegény arrafelé a nép. Én most becsülettel elhoztam mind az összes aranyforintokat, ami hasznot hajtott a föld. De szívem szerint egy részét kiosztottam volna a munkásoknak. És azt szeretném kérni a Méltóságos Gróf úrtól, a haszon egy részét hadd vigyem haza és oszthassam ki a munkások között.

Gróf: Nézze Kapitány úr. Ha ilyen szépen terem az a föld és ilyen komoly haszon van rajta, akkor tegyen belátása szerint: a két és fél százalékát kioszthatja.

Kapitány: Igenis. És higgye meg, Gróf úr, az emberek áldani fogják érte, s az Úristentől sem marad el a jutalom.

8. Közjáték

Nagyapa: Teltek-múltak az évek, s a Kapitány mind több és több dolgot kezdett kipróbálni azon a vidéken. Sorra jelentek meg a kapásnövények, a dohánytermesztés s a többi haszonnövény. Minden kezdeményezése sikeres volt, s mind több és több haszon keletkezett, s így minden évben többet fizethetett a béreseknek. Nem is volt gond velük, mindegyik úgy dolgozott, mintha a saját földjét művelte volna. De az anyagiakon túl egyebet is tett a Kapitány az emberekért. Egy alkalommal összehívatta őket.

8. Kép  

              (A színpadon a falusiak gyűlése, a kapitány szól hozzájuk.)

Kapitány: Emberek! Van már évi stabil jövedelmük. Tartanak tehenet, hogy legyen a gyereknek tej. Minden háznál disznót is ölnek évente vagy kettőt-hármat. Van orvosi ellátás, van a falunak bábája is. Csak egy dolog hiányzik. A saját templom, hogy ne kelljen olyan messzire járniuk vasárnaponként a szentmisére.

1. Gazda: Jól beszél a Kapitány úr!

Kapitány: Beszéltem a Gróf úrral erről a dologról, s ő azt mondta, hogy ha az emberek munkájukkal besegítenek, ő ad pénzt a templom és plébánia felépítésére. No emberek, hajlandók munkájukkal részt venni a templomépítésben?

2. Gazda: Kapitány úr, megelőzött a gondolatával. Mert hát annyi minden szépet és jót kaptunk a Gróf úrtól meg a Kapitány úrtól, hogy nem győzünk érte hálát adni. Csak ez az egyetlen hiányzik: a saját templom. Áldja meg az Isten érte, hogy felvetette ezt a gondolatot, s ígérem a falu nevében, hogy mindannyian ott leszünk, ahogy a munkánk engedi. (Énekelni kezdenek: "Áldjátok Istent szent templomában..." és közben felépítik a templomot.)

9. Közjáték

Nagyapa: És 1862-re fel is épült a templom, ma is láthatod. Őrzi emlékét azoknak, akik kezük munkájával, adományaikkal járultak hozzá megvalósulásához: gróf Apponyi Györgyét és fiáét, gróf Apponyi Albertét, a Kapitány úrét: Korossy Kamillóét, s a falu akkori lakosságáét.

Unoka: És mi történt utána?

Nagyapa: Újabb évek és évtizedek múltak el. Gerendást, ahogy régen nevezték: Gerendás-pusztát átformálta, átalakította a Kapitány működése. Virágzó mezőgazdaság alakult ki, viszonylag jómódban éltek az emberek. De minden jónak egyszer vége szakad. Elérkezett az 1898-as esztendő. Ebben az évben az október különösen hideg és esős volt. A Kapitány, ki ekkor már 83 éves volt, fáradhatatlanul járta a gazdaságot. Ám egy ártalmatlannak tűnő megfázás végzetesnek bizonyult: tüdőgyulladást kapott és október 30-án csendesen eltávozott az élők sorából. Temetésére szinte Békés megye minden előkelő, neves embere eljött. Egy érsek barátja temette: koporsóját gyalog kísérték át a csorvási temetőbe. Meghalt az az ember, aki annyi jót tett ezért a faluért, aki kialakította itt a mezőgazdaságot, aki gondoskodott az emberekről, akit szerettek, akit tiszteltek. (Újabb mennydörgés hallatszik, s színen a huszárok nyargalnak át).

Unoka: Hallod nagyapa, újból zeng az ég! De már nem félek!