A márványlap üzenete

Ha a márvány szólni tudna, ha képes lennél meghallani hangját, eképpen üzenne neked:

Ember! Figyelj, hallgass a szómra!

Sok-sok évezreddel ezelőtt, a földtörténet egyik ősi korában, mikor, te, Ember, még csak terv voltál az Alkotó gondolatában, engem már ott dajkált az őstengerek mélyén. Hatalmas keze formált az ősi üledékből keményre és fehérre, célt és értelmet adva az anyagnak, nekem. Majd e hatalmas Alkotó kéz átformálta a világ felszínét, s alkotott belőlem hegyet, dombot. Új cél, új feladat, s én híven teljesítettem ezt is.

Ekkortájt jelentél meg te, Ember, s még mást nem is igen tudtál, csak részeimet egymáshoz ütögetve kőbaltát, nyílhegyet formáltál belőlem. S én tűrtem, hogy drabokra szaggass és törj, új célt és feladatot adj nekem, s szolgáltalak.

Később, kőtáblákba parancsokat véső Alkotódtól eltanultad, hogy időtálló üzeneteket csak rajtam vagy képes unokáidra és dédunokáidra hagyni, s hegyes vésőddel barázdákat hasogattál belém, melyeket írásnak neveztél. „Itt nyugszunk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak, megcselekedtük amit, megkövetelt a haza!” - vésted egyik rokonomba, s ő őrizte kezed nyomát, s hírül adta minden vándornak a te üzeneted.

Az én hatalmas testemet meg acélfűrész kezdte hasogatni, porrá zúzva némely részemet, míg egyszercsak a fűrész nyomán szögletes tábla formát öltöttem, készen arra, hogy újabb üzenetet véssenek rám. Szaporán dolgozott a véső, s az ismerős betűk formálódtak ki rajtam is. Új célomat és feladatomat ím szorgosan és hűségesen teljesítem: hírül adom a világnak a rám vésett üzenetet, megőrzöm emlékét az ártatlanul megölteknek.

Ember! Ne légy vak! Ne légy süket! Halld meg hangomat! Nem csak e neveket üzenem neked, hanem azt is, tanulj tőlem! Én soha nem voltam más, mint ami a célom és a feladatom volt! Te is maradj meg annak, aki vagy: embernek. Ne légy soha többé gyilkos, ne légy diktátor, ne üldözd embertársadat! Rajtad múlik egyedül, hogy ne kelljen újabb ártatlanok nevét hordoznom időtlen időkig!