Micsoda az Isten?

Megnyitó 2013. július 20-án

Kedves érdeklődők, kedves szarvasi alkotók!

Az idei esztendő témája ebben a kérdésben fogalmazódott meg: "Micsoda az Isten?", és a szervezők úgy gondolták, hogy e témakörben megnyitóra a katolikus plébánost kérik fel. Úgy kell nekik: most hallgathatják egy pap előadását.

Nem tudom, hogy a kedves jelenlevők hallottak-e már - politikuson kívül - valakitől egy rövid mondatban két hazugságot. Remélem megbocsátják nekem, de most egy ilyen mondat következik:

"Imádom az anyósom főztjét!"

Az első hazugság: nincs anyósom, hisz a katolikus pap nem házasodik.
A második hazugság: imádni semmi mást, senki más nem lehet, csak az Istent.

De micsoda az Isten?

Erre a kérdésre válaszolva nem a teológia tudományát hívom segítségül, hisz a teológia, az Istenről szóló tudomány - melyet általában pap-teológusok művelnek - nem Isten létével, hanem milyenségével foglalkozik. Tehát e kérdésre válaszolva a vallásbölcselet tudománya ad eligazítást, melynek művelői objektív, sok esetben nem vallásos civil tudósok. Köztük is kiemelkedő Rudolf Otto, Martin Buber, Gerardus van der Leeuw és Mircea Eliade a XX. század első harmadában, felében. Ez utóbbi román származású, de Amerikában tevékenykedő, világszerte elismert tudósról szeretnék egy történetet elmondani, mely lehet, hogy csak anekdota, de tudományos véleményét híven tükrözi.
Mircea Eliade, már elismert tudós korában, egy konferencián előadásában a következő tézist állította fel: "Amióta ember az ember, azóta vallásos, azaz fogad el valamiféle Istent vagy istenséget." Állítását azzal bizonyította, hogy hatalmas mennyiségű ősember-lelőhely régészeti feltárását átnézve, majdnem mindegyiknél rátalált valamiféle kultikus helynek, cselekménynek nyomára. Természetesen tézise heves vitát váltott ki sok liberális és materialista tudósból, és éveken át súlyos támadásoknak volt kitéve. Jó pár évvel később, már idős tudósként, megint egy tudományos konferencián jelent meg. Előadását azzal kezdte, hogy töredelmesen be kell vallania, belátta, hogy korábbi tézise, miszerint: "Amióta ember az ember, azóta vallásos, azaz fogad el valamiféle Istent vagy istenséget" - valójában téves, ezért ünnepélyesen visszavonja. Nagy meglepetést okozott e kijelentésével, nem kis mértékben elégtételt éreztek liberális és materialista ellenfelei, ezért megtapsolták. Amikor a hosszan tartó taps elült, így folytatta. "Korábbi kijelentésemmel ellentétben egy újabb kijelentést kell tennem. Bizonyított új tézisem a következő: Azóta ember az ember, amióta vallásos, azaz fogad el valamiféle Istent vagy istenséget!"

Mircea Eliade tézise alapján azt kell tehát mondanunk, hogy az embert a többi élőlénytől megkülönböztető tulajdonságai (az értelem, az érzelem, a szabad akarat) mellett az istenismeret teszi az embert emberré. Ebből az is következik, hogy az Isten az embertől független, nem csak gondolati síkon létező valóság, mely az ember előtt is már létezett.

A korábban emlegetett vallásbölcseleti tudósok egyik izgalmas megállapítása már az Isten milyenségére utal: mysterium tremendum et fascinans = félelmetes és elbűvölő misztérium.
Minden szó jelentése fontos. A "misztérium" arra utal, hogy az Isten létmódja meghaladja az emberi értelem befogadóképességét. A vallás sajátos élménye is ezért az emberi tapasztalatok és cselekvések profán síkja felett van, a vallás egy "felséges" élmény. Ugyanakkor ez az élmény "félelmetes" is, mert benne egy végtelen Hatalommal állunk szemben, amelytől véges létünk, mind létrejöttében, mind fennmaradásában függ. Mégis, bármennyire félelmetes is ezzel az Istennel való találkozás, az nemcsak hogy nem taszít vissza, hanem inkább "elbűvöl", vonz. Erre igen kiváló példa Mózes az égő csipkebokor előtt: lelke félelemmel telt el a megmagyarázhatatlan jelenség láttán, és ugyanakkor mégis valami megállíthatatlanul vonzotta, hogy lássa közelről.
Ez a misztérium az, ami lefoglalja magának az "imádás" fogalmát, amely magában hordozza a félelem és az elbűvöltség egyszerre jelenlevő érzését.

Kedves érdeklődők, nem kívánok visszaélni becses türelmükkel, ezért a vallásbölcseleti fejtegetést befejezem, és a felkérésnek megfelelően egy szubjektív gondolattal nyitom meg a kiállítást.

"Micsoda az Isten?" - nekem.

Szubjektív, személyes istenképről, az én istenképemről kellene valamit mondanom. Ami számomra az Istenben a legfontosabb, az az Ő rám figyelő, gondoskodó szeretete, melyet nem érzelmileg, hanem kifejezetten valóságosan tapasztaltam meg életem során. Minden gyarlóságom ellenére irányítja, vezeti életem útját, megfelelőre (talán használhatóra) alakított és alakít ma is. És e tapasztalatom alapján az Isten az egyetlen ezen a világon, akiben maradéktalanul megbízhatok.

Egy nógrádi paptestvérem mesélte, hogy bejött hozzá a plébániára egy cigányasszony, hogy megkereszteltesse gyermekét. A pap egy kicsit vizsgáztatta az asszonyt, kérdezve:
- No, mondja meg, hány Isten van?
- Ezt pont maga kérdi? - válaszolt a cigányasszony. - Hát persze hogy csak egy.
- És honnan tudja, hogy tényleg van Isten?
Kicsi gondolkodás után így válaszolt:
- Ha nem volna Isten, ki áldana meg minket?

Kedves érdeklődők, szívből kívánom, hogy a megtekintett alkotásokban, az elkövetkező performanszban keressék, találják meg és nyerjék el Isten áldását.

Vissza az Irásaim menühöz