TOB - A korintusiaknak írt második
levél
A páli levelek között a második Korintusiaknak írt levél
inkább harcias és meggyőző írás, nem pedig rendszeres
kifejtés, mint a Rómaiakhoz írt levél. Pál apostol itt
élénk, szenvedélyes hangot használ, hogy megvédje apostoli
működését ellenfeleivel szemben és hogy hangsúlyozza
egyedül Krisztustól való függését. Az apostol mesterien
vegyíti írásában a különböző hangulatokat: szetetet és
feddéseket, haragot és gyengédséget. Minden áron fenn akarja
tartani a korintusi egyház egységét és hozzájárulni annak
mélyreható épüléséhez.
Egy jól fennmaradt és gyakran kommentélt szöveg
A III. századból származó kéziratok alapján, főként a
Chester Beaty papyrusok által fennmard szövegből jól
ismerjük ennek a levélnek tartalmát. Már korábbról, a II.
századból találni belőle idézeteket Antiochiai Ignác
írásaiban. Így ennek a levélnek szerepelnie kellett
eredettől kezdve a páli írások együttesében. Jean
Chrisostome, Aquinoi Tamás, Lefevre d'Etaples, Erasmus, Calvin
és mások kommentálták.
A páli stílus legjobb példája
Jobban, mint a rendszerező okfejtés a Rómaiakhoz írt
levélben, vagy a válaszok a kérdésekre az első Korintusi
Levélben, a második Korintusi Levél feleleveníti az apostol
stílusát és kifejezésmódjának erejét. A szavak és
gondolatok szembeállítása egymást követik (1,5.7-12;
24-2,1.16; 3,3.6.9.13; 4,10-11.18; 5,15.17; 8,,9; 9,5; 12,6-10).
Néhány fordulat kimondottan híressé vált: "A betű
megöl, de a Lélek megelevenít" (3,6); "Mert
ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus adományát, hogy gazdag
létére szegény lett értetek, hogy ti az ő szegénysége
által meggazdagodjatok." (8,9). Hogy harcoljon a
korintusiak gyöngeségei ellen, sőt hogy erélyesen elítélje
azokat, az apostol képes humort élénkséggel vegyíteni. Elég
olvasni a 2Kor 8 és 9-et, hogy két kis irodalmi remekművet
fedezhessünk fel. Szemére vetik az apostolok ékesszólásának
hiányát, lám hogyan képes felülkerekedni: "Ha
iskolázatlan vagyok is az ékesszólásban, az ismeretben nem,
különben is mindenütt nyíltan álltunk előttetek minden
tekintetben." A felhasznált kifejezési módok
sokfélesége tekintetében a 2Kor gyakran felülmúlja az
összes többi levelet (pl. 2Kor 4,7-10.16-17; 6,3-10).
A címzettek
Ezek ugyanazok, mint az első levél esetében. Mindaz, ami akkor
elhangzott a korintusi közösségről (lásd Bevezetés az 1Kor
1. paragrafus) igaz marad. Ezzel szemben a körülmények,
amelyek indokolták az első levél elküldését (lásd
Bevezetés az 1Kor 2. paragafus) tovább fejlődtek. A második
alapján a címzettek jelleme és lelkiállapota így fejezhető
ki: jellemző vonásuk volna a páli igehirdetéssel való
szembefordulás? Bővebben kitérünk erre a 4. paragrafusban.
Úgy tűnik, hogy az apostolnak többféle ellenfele volt:
valóban a címzettek és Pál apostol kapcsolata mélységes
krízisen mert keresztül. Irigységük, veszekedéseik és
hajlamuk a hit elhagyására minden untalan felmerülnek.
Végül, ami a "szentek" céljára szolgáló
gyűjtést illeti, amelyet már az 1Kor 16-ban is megemlített, a
két írás, amiket Pál erre szentel 2Kor 8 és 9-ben (lásd 5.
paragrafus), azt mutatja, hogy a korintusiak nagylelkűsége
inkább szóban létezik, mint tettekben és hogy szervezeti
elgondolásuk főleg arra szolgál, hogy mások vegyenek részt
az oecumenikus gyüjtésben, amelyet ők kezdeményeztek. Nem
megmondták, jóval az apostol előtt, hogy a görögöknél
attól kell tartani, hogy csak nézői a szónoklatoknak és
hallgatói a cselekedeteknek! A korintussiaknak miért ne jutott
volna ki ebből az örökségből valami?
Az apostol ellenfelei
Nehéz pontosan tudni, kik voltak az apostolok ellenfelei.
Tagjai-e az Egyháznak és a címzettek közé tartoznak-e, vagy
pedig a korintusiak csak többé-kevésbé befolyásuk alatt
álltak-e? Homogén csoportot képeztek-e? Vagy több csoportból
álltak, melyeknek közös pontja volt csupán, hogy
szembehelyezkedjenek szent Pállal? Ugyanazok vajon, mint akikre
céloz az 1Kor-ban adott válaszokban?
Mindezekre a kérdésekre a 2Kor együttese szolgál néhány
válasszal:
A korintusi közösség egy tagja súlyosan megsértette az
apostolt. Ez a megszégyenítés (2Kor 2,5) nemcsak az apostolt
érintette érzékenyen, hanem a közösségnek magának nagy
részét, talán az egész közösséget. Ezt a tettet a
korintusiak egyik "gnosztikusa" követhette el. Ilyen
ember számára az üdvösség mindenek előtt tudásban van és
nem vonja be az emberi egzisztencia összességét. Ugyanaz az
ember-e, mint aki 1Kor 5,1-13-ban vérfertőző sexuális
kapcsolatban bűnös? Lehetséges. Pál kétség kívül azok
közé sorolja "akik korábban vétkeztek és nem tértek
meg abból a tisztátalanságból, paráznaságból és
kicsapongásból, amelyet elkövettek." (2Kor 12,21).
Megtaláljuk itt a gnosztikus irányzatokat, amelyek ellen már
az 1Kor-ban is küzdött. Ezek a gnosztikusok önmagukat hirdetik
(4,5) és már most a jövendő üdvösség birtokosainak
képzelik magukat (5,10-13).
A 2Kor olvasása az ellenfelek egy másik csoportját is
megmutatja, amelyet a zsidó befolyás jellemez. Nem lehet
biztosan megállapítani, hogy ennek a csoportnak a tagjai
Krisztus hívei-e, zsidó-keresztények, vagy pedig teljesen
zsidók maradtak-e. A 11,21-23-ban az apostol egy szintre helyezi
önmagát velük és ellenfelei az Egyházhoz látszanak tartozni
"Izraeliták? Ábrahám utódai? Krisztus szolgái?"
Azonban ezek csaló munkások, akik elváltoztatják magukat,
mintha Krisztus apostolai lennének. (11,13); kizárólag
önmagukba való bizalmat mutatnak fel. Elégtelennek
tekintették-e azt a határozatot, amelyet a jeruzsálemi
gyűlésen hoztak (ApCsel 15, Gal 2), amely a pogányok számára
minimális törvény megtartást rögzít? Vajon a zsidó rítus
összességét akarják megtartatni azokkal, akik más
eredetűek? Ez valószínű. Nem Péter küldötteinek szólnak
ezek a heves kirohanások, hiszen őt Pál mindig tisztelte, sem
pedig Jakab Jeruzsálemből érkezett küldötteinek, hanem
sokkal inkább zelóta irányzatú zsidóknak (lásd ApCsel
21,20-36), akik felvették a keresztény hitet, ami nem mond
ellent az ehhez a párthoz való tatozásuknak. Pál
bebizonyítja nekik az új szövetség végérvényes
felsőbbségét a régivel szemben (2Kor 3,1-18). Ez az első
alkalom, hogy az Újszövetséget megelőző írások
összességét "Ószövetség"-nek nevezik (3,14).
Körülmények és dátumok
A 2 Korintusi levél lehetséges elküldési dátumát és
szerkesztésének körülményeit csak azután lehet
megállapítani, hogy megjegyezzük, az 1Kor 5,9-ben, valamint a
2Kor 2,3 és 7,8-ban elveszett levelek vannak megemlítve.
Teljesen elvesztek vajon, vagy ahogyan egyesek ezt tették,
igyekezni kell ezeket megtalálni a kánoni levelek
feldarabolásával?
A második levél egyetlen levélből áll vajon? Nem lehet
10-13-ból egyik elveszett levelet kialakítani? Valóban három
a szakaszból (1-7; 8-9; 10-13), az utolsó külön tömbként
szerepelhetne. Ez a páli apostoli működésnek majdnem heves
védőbeszéde. Ha szándékunkban van feldarabolni a második
levelet, ez az utolsó rész lehetne az a szigorú levél, amely
a korintusiak megszomorítására íródott, amely a 2Kor 2,4-9
és 7,8-12-ben kerül megemlítésre. Ez azonban feltevés marad.
Az egyetlen biztos pont, hogy Pál legalább négy levelet
küldött a korintusi Egyháznak.
Nevezzük ezeket A, B, C, D-nek. A: az első levél elveszett.
Említést találunk róla 1Kor 5,9-ben. B: a második levél a
mi első kánoni levelünk. C: a harmadik szintén elveszett
volna, vagy 2Kor 10-13 volna, részben vagy teljesen az a
"könnyhullatással írt levél"? D: a negyedik (a C
szerinti vélekedést követve) vagy a 2Kor 1-13-ból, vagy 1Kor
1-9-ből áll.
Hogyan lehet megállapítani néhány dátumot? A Rómaiakhoz
írt levelet vagy 57-ben, vagy 58-ban, tavasz kezdetén
szerkesztették, Pál rövid korintusi tartózkodása során. Az
apostol és a korintusi egyház közötti levélváltás tehát
ez előtt a dátum előtt zajlott le. Figyelembe véve a
megfelelő időtartamú tartózkodást, amely szükséges volt a
Rómaiakhoz írt levél megszerkesztéséhez, a szükséges
időtartamot ahhoz, hogy az utolsó levél megérkezzék
Korintusba és a kívánt hatásokat kifejtse, ennek elküldési
idejét (D) legalább négy-öt hónappal korábbra kell
helyezni, vagy Troászban, vagy Macedóniában kelt, amikor az
apostol Korintus felé utazott, vagyis 56 végén (vagy 57
végén).
Egyébként emlékezzünk arra, hogy Pál apostol Korintust 52
nyarának folyamán hagyta el; Efezusba ment egy évvel később
53-ban; a korintusi helyzettel kapcsolatos riasztó hírek csak
néhány héttel, vagy hónappal később érhették el, 54-ben.
Tehát legkorábban 54-re és legkésőbben 56 (57) végére
tehető ennek a levélváltásnak dátuma.
Az események sora a következőképpen folyhatott le: az apostol
efezusi tartózkodása során szerez tudomást arról, hogy
súlyos rendellenességek vannak a korintusi egyházban. Ekkor
írja az első levelet A (prekanonikus, elveszett, megemlítve
1Kor 5,9-ben) és azt követeli a korintusiaktól, hogy ne
tartsanak azokkal, akiknek rossz magatartása köztudott. Mivel
ez az első levél kevés hatást ért el, Pál kevéssel
később sürgősen elküldi Timóteust (1Kor 4,17), hogy
emlékezetükbe idézze tanításait és elveit.
Ekkor írásban kérdéseket tesznek fel az apostolnak (1Kor
7,1). Ő válaszol ezekre, pontról-pontra, elküldve az 1Kor-t
(B), valószínűleg az 55 év folyamán.
Majd Titusz hagyja el Efezust, hogy Korintusba menjen: elő
akarja készíteni az 1Kor 16,1-4-ben tervbe vett gyűjtés
véghezvitelét, de a helyzet, amit érkezésekor talál,
kiábrándító: a két A és B levélnek és Timóteus
látogatásának nem volt meg a várt eredménye.
Pál ekkor elhatározza, hogy személyesen megy Korintusba egy
villámlátogatásra: a másodikra (az első az alapítással
kapcsolatos útja volt, 2Kor 12,14 és 13,1). Elhatározását
hirtelen tette, amivel 2Kor 2,1 szerint ez eredetileg nem volt
szándékában. Egy igen heves összeütközés jön létre és
Pál hirtelen visszaindul Efezusba. Visszatérve írja meg a
harmadik levelet (C), vagyis a szigorú, könnyhullatások
között írt levelet (megemlítve 2Kor 2,3-4).
Hogy legyőzze ezt a kudarcot, Pál megbízza Tituszt, aki ügyes
közbenjáró, jó diplomata, hogy menjen és vegye fel újra a
kapcsolatot a korintusiakkal. Hogy Tituszt bízta-e meg, hogy
vigye magával ezt a harmadik levelet, vagy pedig az apostol
közvetlenül távozása után írta és küldte el? Nem lehet
tudni. Pál türelmetlenül várja, hogy megtudja a korintusiak
állásfoglalását, reakciójukat levelére és Titusz
küldetésének kimenetelét. De a körülmények Efezus
elhagyására kényszerítik, Troászba megy, majd Macedóniába
és végre oda megérkezik Titusz, örvendetes hírekkel (2Kor
7,13).
Pál megnyugodva, apostoli működésének békés hangú
védőbeszédét szerkeszti meg, amelyhez hozzátesz egy
felhívást a gyűjtés érdekében (8 és 9 fejezet). A 9-es
független írás lehet a 8 fejezettől). Ez a mi második
Korintusi leveleünk (D). Titusz visszamegy Korintusba és
előkészíti Pál érkezését, aki hamarosan csatlakozik
hozzá. Az 56. (vagy 57.) év végéhez közeledik. Ennek a
harmadik tartózkodásnak során szerkeszti meg Pál szellemének
teljes frissességével a Rómaiakhoz írt levelet.
A levél felépítése
Három nagy részt lehet megkülönböztetni ebben a levélben.
1. Pál és kapcsolatai a korintusi közösséggel: 1,1-7.16)
Az apostol, aki halálveszedelemben volt Ázsiában (1,8) nem
könnyelműségből halasztotta el megígért útját, hanem a
megbocsátás reményében (1,11-2,13). 2,14-től 7,4-ig Pál az
apostoli igehirdetés nagyságát hirdeti: aláhúzza az új
szövetség szolgálatának felsőbbségét a régi
szövetséggel szemben (2,14-4,6), majd rávilágít ennek a
szolgálatnak veszélyeire és biztos reménységére (4,7-5,10),
amely a jelen időben Krisztusért való követségként
mutatkozik meg, amely megbékélteti a világot önmagával
(5,11-21). A nehézségek ösztökeként hatnak az apostolra,
hogy nyissa meg szívét a korintusiak előtt (6,1-7,4). 7,4-től
7,16-ig Pál felidézi, hogyan csatlakozott hozzá Titusz
Macedóniában a krízis örvendetes megoldódása után.
2. A két utasítás a jeruzsálemi templom céljára szolgáló
gyűjtéssel kapcsolatban 8 és 9 fejezet.
3. A 10 és 13 fejezetek egy hosszú részt képeznek,
szenvedélyes stílusban, amely néha maró, de mindig telve van
az igazság és a hit igényével, ahol Pál szolgálatának
hitelességét védi. Elég elolvasni 11,22-31-ig és 12,1-10
részeket, hogy meggyőződjünk az Evangélium hatalmáról az
apostol életén keresztül.
Jézus Krisztus apostola
A 2Kor levél mély törekvése, hogy szorosan összefonja az
emberi eseményeket és az Úr cselekvő jelenlétét. Nem
találhatunk egyrészt fejtegetést a tanról, másrészt egy
elmélkedést az életről, de egyetlen igen erős sodrást,
egyetlen mély dinamizmust, amely szorosan egyesíti Krisztus
személyét és jelenlegi cselekvését a korintusi Egyház
keresztényeiben a jelen időben és főleg az apostol
életében.
A Lélek munkálkodása és Krisztus munkálkodása gyakran
össze vannak kapcsolva (1,21; 3,18). Néha hozzájárul ehhez
még Isten működése, mint 1,21-22-ben. Így Krisztust, a
Szentlelket és Istent igen szoros kapcsolatba helyezi, mint
3,3-ban és 13,13-ban. Ezek a megfogalmazások felvázolják azt,
amit a következő századokban Szentháromságnak fognak
nevezni, de ezt olyan módon cselekszi, hogy hangsúlyozza
mindhárom különbözőségét és tevékenységének
egységességét: Krisztus, Isten és a Szentlélek működik a
hívők és a közösség életében, hogy véghezvigye az
üdvösség művét.
Egy tény hívja fel magára a figyelmet: az apostol a hangsúlyt
Krisztusra helyezi. A "Krisztusban" kifejezés
gyakorisága aláhúzza a jelenlegi közösség viszonyát és a
"Krisztussal" megfogalmazás a jövőbeni sokkal
szorosabb egyesülést jelez, a halálon és feltámadáson
keresztüljutva. Az apostol megtalálja a módot, hogy megvallja
hitét Krisztusban meglepő teljességgel: "Krisztus az
Isten képmása" (4,4-ben). Egy egyedülálló formában
"Isten képmása", az apostol kifejezi Krisztus
személyének különleges jellegét. Krisztus valóságos ember,
mint Ádám, Isten képmása. Krisztus az, aki a földön
felidézi Istent: Ő Isten képe, vagyis, akiben minden ember
találkozhat Istennel.
Így Krisztus halála és élete mindig kapcsolatba van hozva az
apostolokra gyakorolt aktuális hatásaival, ugyanúgy a
közösségre és az egyes keresztényekre.
A 2Kor levél kifejezetten az apostoli működés levele. Az
apostol a Krisztust követő diadalmenetben halad és mindenütt
az Ő ismeretének jó illatát terjeszti, az élet illatát
(2,14-17). Így részese Krisztus sorsának is, Jézus halálát
mindenkor testében hordozva, hogy Jézus élete is láthatóvá
legyen testünkben. Apostoli üzenete élő levél: a korintusi
közösség: "a mi levelünk ti vagytok" jelenti ki
Pál a korintusiaknak (3,2). Pál meg tudta találni a megfelelő
kifejezést, hogy leírja szolgálatának nagyságát és
törékenységét: "ez a kincsünk pedig cserépedényben
van" (4,7) és az erőteljes és gyengéd felsorolás
6,4-10-ben pontosan elénk tárja apostoli működésének
hatalmát és határait. Emberi jellemét kidomborítja minden
részlet, amit az apostol velünk közöl a Krisztus
szolgálatában eltöltött életéből (11,22-31) és ami
tudomásunkra juttatja a veszélyek megdöbbentő
egymásutánját, a szenvedéseket és nyomorúságokat, melyeket
személyesen elviselt! De olyan embert ismerünk meg, akinek az
Úr azt mondta: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én
erőm erőtlenség által ér célhoz" (12,9). Krisztus
követségében jár (5,20). A megbékítés hivatásával
bízatott meg (5,18). Képessé lett ugyanis arra, hogy az új
szövetség szolgája legyen (3,6).
Az Ószövetség
Azt állítva, hogy a korintusiak Krisztusnak az ő szolgálata
által szerzett levele lettek, szent Pál megállapítja, hogy a
Jeremiás próféta által bejelentett új szövetség (31,31-33)
végbement. Nem a réginek kiegészítése vagy javítása ez,
mert bár a vésnök és a metszet ugyanazok, áttérünk a
kőtábláról a szívek hústábláira, az írott könyvről a
szívre. Ez nem korlátozódik Izraelre, nyitva áll mindazok
számára, akikben a Lélek működése megindult. Hogy jól
bemutassa, hogy ez a szövetség mennyire új tényleg, Pál
megkapó hasonlatot vázol föl a Mózessel a múltban kötött
szövetség és az új szövetség között. Ez az első alkalom,
hogy Mózes szövetségét Ószövetségnek nevezik és hogy a
zsidóság szent könyveit Ószövetség néven említik (3,14).
Isten ezentúl a szívekben munkálkodik, a Lélek
munkálkodásának ideje elkezdődött. Az új szövetség már
nem rögzíthető egy levélben (3,6), amint az lehetséges volt
a réginél, mivel a Lélek éltet (3,6)
Az egyetlen Egyház
Az 55. év táján, vagyis egy generációval Jézus Krisztus
halála és feltámadása után nagy veszélye volt annak, hogy
minden közösség saját egyéni jellegét domborítsa ki,
veszélyeztetve evvel a közösséget az összes egyház
között. Pál apostol számára a messiási idők elkezdődtek
(lásd Izajás 60-62); így egy gyűjtést javasolt, amit egyesek
"oecumenikus"-nak minősítettek, mivel arra van
szánva, hogy kapcsolatba hozza az összes igehirdetés útján
keletkezett egyház összefogó erejét és a jeruzsálemi
szenteket, akiket éhínség sújt. A korintusiak lelkesednek
ezért a gyűjtésért. Ők az elsők egy szervezet
javaslásában, amely az összes többi egyházra kiterjedne.
Másoknak ajánlani a nagylelkűséget könnyebb, mint azt saját
magának gyakorolni: a korintusiak késedelmeskednek (9,4). Az
apostol számára a kölcsönös segítség az egységesség
mélységes jelévé válik: Istennek Egyháza az, amely
Korintusban van, ugyanúgy, ahogyan más helyeken is az. A
gyűjtés ki kell hogy mutassa az egységességet a
különbségek dacára és alá kell hogy húzza az új nép
egységességét, akár zsidók, akár görögök.
A levél aktuális volta
A mi korunk szereti a pontos felvilágosításokat és az
életrajzi adatokat. A második Korintusi levél megfelel ezeknek
a várakozásoknak és számtalan részlettel szolgál az apostol
életére vonatkozóan. Ez a levél érdekes lehet a
pszychológusok, a pszychoanalitikusok számára, az exegéták,
teológusok, történészek vagy egyszerűen az olvasó
számára, aki élethűen fedezhet fel egy embert, egy lelki
vezetőt, egy apostolt, aki szembekerül új és nehéz
problémákkal. Végül az Egyháznak ebben a kezdeti
időszakában minden keresésben van, mivel mindent meg kell
találni. Ezen a ponton a második Korintusi levél utalásokat
és válaszokat nyújthat megoldások céljára azoknak az
egyháziaknak, amelyek megváltozó környezetben keresik a
hűség új formáit.