TOB - Az Efezusiaknak írt levél

A levél célja és tartalma

Az Efezusiaknak írt levél központi témája az Isten terve (misztériuma), amit az örökkévalóság óta elhatározott, amit az évezredek során elrejtett, Jézus Krisztusban megvalósított, kinyilatkoztatott az apostolnak és ami kibontakozott az Egyházban. Ezt egyetemes valóságként magasztalják, amely egyaránt földi és égi, még inkább, mint az Isten művének jelenlegi megvalósulását, az új teremtést. Kiterjedése, a fejtől, Krisztustól kiindulva, egészen az Isten által előretervezett méretekig, rajzolja fel azt a hatalmas perspektívát, ami felé a szerző a hívők tekintetét irányítja. Ez a dinamizmus kifejeződik a test növekedésének és Isten háza felépülésének egymással összefonódó képei által. Beépülve, keresztségük által, e testbe, amely egyesíti Izraelt és a pogány népeket, maguk a keresztények új teremtményekké válnak a dicsőítés, a megismerés és az engedelmesség által. Úgy jelennek meg, mint a mindenség újraegységesítésének magja.

A levél két, egymástól könnyen megkülönböztethető részre tagozódik:

1. Az első rész (1. - 3. fejezet) az Egyházat idézi fel, mint amiben Isten műve eredményre jutott, jellegzetes stílusban, amely egyszerre gyökerezik a liturgiában és a tanításban. A levél indítása áldás, a zsidó kultusz jellegzetes módjában (ez a részlet egyesek szerint egészen a 3. fejezet végéig terjedne). Isten határtalan kegyelmének dicsőítése (1,3-14) a leghatározottabb részletet képezi. Krisztus dicsőítése, aki a mindenség ura és az Egyház feje, egy megvilágosítást kérő imába torkollik, (1,15-23). A 2. fejezet a nagy fordulatot idézi fel, ami Krisztus által jött létre: ami halott volt élővé vált (1-10), ami megosztott és elidegenített volt összebékült (11-22), a kegyelem általi üdvösség mindenkit egy csapásra megérint, Krisztusban egyesít minden embert. Már nincs korlát Izrael és a pogány nemzetek között és kibékülésük az egész mindenség kibékülését jelenti be. Ennek a kibékülésnek munkálója az apostol, a 3. fejezet megmutatja Pál helyét Isten tervében (lásd 2-13) és az egész első rész egy imádó imádsággal fejeződik be, ami Krisztus felmérhetetlen szeretetét énekli (3,14-19) és egy doxológiával zárul (3,20-21).

2. A második rész (4. - 6. fejezet) címe lehetne: buzdítás a megkeresztelteknek, buzdítás, ami a magasztalásból következik. Az apostol felszólítja a közösséget, hogy egységben éljen és ennek elérésére elég hosszan idézi fel Krisztus testének növekvését, hála a neki adott követőknek (4,1-16). Az ezt követő tanítások megismétlik a kezdeti katekizmus hagyományos témáit: el kell hagyni a régi életmódot, hogy az új életet elkezdhessék, magunkra öltve Krisztust (4,17-31), követve Istent (4,32-5,2), a sötétségből átjutva a világosságra (5,3-20). A Krisztusra alapított új kapcsolat képe (5,21-6,9) elénk állítja a jól ismert házassággal kapcsolatos hasonlatot Krisztus és az Egyháza között (5,25-32). Végül következik a felszólítás a kereszténység fegyverzetének felöltésére, hogy a gonosz hatalmának ellenállhassanak (6,10-17). A képeket és a témát az Ószövetségből kölcsönözte és néha a qumráni filozófia hatása tükrözik bennük, sőt a népszerű filozófia, de a levél megújítja azokat, megvilágítva azokat Krisztusból áradó fénnyel.

Az Efezusiakhoz írt levél imára való buzdítással végződik (6,18-20) és rövid üzenetekkel (6,21-22), amik a befejező köszöntéseket vezetik be (6,23-24).

A levél körülményei és jellege

a) Az Efezusiakhoz írt levél része az úgynevezett fogságból írt leveleknek. Történelmi háttere ugyanaz, mint a Kolosszeikhez és a Filemonhoz írt levélé. Pál fogságban van (Ef 3,1; 4,1; 6,20) lásd (Filem 9.10.13.27; Kol 4,3.10.18), ugyanazok a társak veszik körül, Tichikuszt ugyanavval a küldetéssel bízza meg (Kol 4,7-8; Ef 6,21-22).

b) A párhuzamosság olyan mértékű, hogy felmerül egy kérdés. Meg kell állapítani az Efezusi levéllel kapcsolatban, hogy minden részlet, ami a történelmi tényekre vonatkozik, majdnem szó szerint a Kolosszeikhez írt levélből kölcsönzött (Ef 6,21-22). Ezen felül az apostol nem ismeri személyesen a címzetteket (1,15): nem lehet tehát szó az efezusi egyházról, ahol, Pál hosszabban tartózkodott. A kéziratok egyébként kezdettől fogva éberségre intenek az első verstől kezdve, mivel több közülük mellőzi az efezusiakra való utalást (lásd 1,1 a jegyzet), a legrégibb időktől egyesek azt tételezték fel, hogy a levelet a Kolossze közelében elhelyezkedő Laodicea egyházának címezte, amely levelet kapott az apostoltól Kol 4,16 szerint, ennek a levélnek soha nem akadtak a kutatók más módon nyomára.

c) Az Efezusiaknak és Kolosszeiknek írt levél közötti rokon vonások a stílusra is vonatkoznak: visszautalás a liturgikus kialakulásokra, a gyakran túlterhelt mondatszerkesztés, szinonimák bősége, kiegészítések láncolata, rokon fordulatok, szóhasználati azonosságok, a Bölcsesség könyvének befolyása. A Kolosszeikhez írt levél jellegzetességei itt hangsúlyozottabbak és a szemitizmusok számosabbak.

d) Végül meg kell állapítani a párhuzamos fejtegetéseket, amik közül a legszembetűnőbbek a következők:

Az Efezusiak és Kolosszeikhez írt levél kapcsolata az Újszövetség egyik talánya. Ez a talány még nem talált teljesen kielégítő megoldást. A következő feltételezéseket javasolták:

1. Csekély azoknak a száma, akik az Efezusiaknak írt levelet egy olyan páli szövegnek tekintik, amit a Kolosszeikhez írt levél szerzője később átdolgozott, hogy nagyobb súlyt adjon üzenetének.

2. A legelterjedtebb vélemény az, hogy az apostol majdnem egyidejűleg küldte azokat szomszédos egyházaknak, miközben az első (Kol) levélből merített a másik levél megírásához ihletet (Ef). Ebben az esetben az Efezusiakhoz írt levél képviseli az apostol gondolatainak utolsó stádiumát. Fogságban Rómában Pál örökül akarja hagyni a közösségeknek, esetleg körlevél formájában, végső elmélkedését az üdvösség és az Egyház misztériumáról.

3. Mások szerint Pál, miután megszerkesztette a Kolosszeihez írt levelet, megbízza egy titkárát, vagy egy igen közeli tanítványát, hogy készítsen el egy második levelet. Ez megmagyarázná a két levél közötti rokonságot és azok különbözőségét, ugyanakkor a helyenként megfigyelhető elferdítéseket az Efezusiakhoz írt levélben.

4. Több fontos ok arra vezet végül jó néhány tudóst, hogy a levelet későbbi időszakra helyezze, az apostolok utáni generáció időszakára és hogy az olyan környezetből származik, amelyre az apostol erős hatása rányomta bélyegét.

Jellegénél fogva azt az elgondolást sugallja, hogy egy áldó-buzdító beszéd lehetne, ami szóbelileg hangzott el egy szertartás során, majd levél formába öntötték, hogy szerepelhessen a páli levelek gyűjteményében. Másrészről meg kell állapítani, hogy az Efezusiakhoz írt levél máshol már feldolgozott témákat tartalmaz, de olyan módon, hogy az Efezusi, a Római, az 1. Korintusi és a Kolosszei levél közötti hasonlóságot kevésbé lehet közvetlen összefüggéssel magyarázni, inkább visszaemlékezéssel és a motívumok ismétlésével, az apostol beszédeire jellemzően. A Kolosszeiekhez írt levél különösen sokkal közelebb áll a többi páli levélhez stílusa és irányzata tekintetében, az Efezusi levél viszont gazdagabb tipikusan páli témákban (kegyelem általi üdvösség, Isten népe, a Szentlélek nem jelenik meg a Kolosszei levélben). A Qumránnal kapcsolatos rokonvonások nagyobb számban találhatók meg, egyébként az esszénus befolyás egyre érezhetőbb a második generáció elterjedt hitoktatásában. Végül észre lehet venni a Bölcsesség könyve irodalmának hatását, ami már érezhető a Kolosszei levélben: a bölcsesség, misztérium, a teljesség kifejezések egyre többször fordulnak elő és talán már jelét mutatják bizonyos kidolgozásoknak, amik gnózisba torkollnak majd.

A levél későbbi időpontra való elhelyezése megmagyarázná végül az összefüggéseket az Efezusi és a pasztorális levelek között, ha ezeket mint Pál utániakat tekintjük és ugyanígy a jánosi hagyomány utániaknak és ebben az esetben azonos környezetbe lehet helyezni azokat: Efezusba. De főként teológiájának vizsgálata teszi lehetővé a levél sajátos jellegének felfedését.

A levél teológiája: a páli begyökeresedés és az új látóhatár

Minden esetre az Efezusiakhoz írt levelet mélyen meghatározza Pál apostol gondolkodása és ha nem lennének ezek a meglepő kapcsolatok, nem mutatkozna semmiféle probléma. Soroljuk fel gyorsan:

- Isten nagy műve Jézus Krisztusban vált teljessé, ez az üzenet magvát képezi, a keresztség döntő módon jelenti a keresztények részvételét Krisztus sorsában.

- az isteni kegyelem bejelentése és magasztalása adja meg a szöveg uralkodó hangját, a kezdő áldástól (1,3-14) a befejező buzdításokig (2,1-10; 4,7).

- A világ újra megbékélése össze van kapcsolva az elválasztó korlát megdöntésével, ami Izraelt a többi néptől elkülönítette, a pogányok ettől kezdve Isten országának teljes jogú tagjai (2,11-22).

- Pál hivatása Isten küldetésének teljesítése (3,2-13).

- Az Egyház meghatározása egyidejűleg: Isten népe és Krisztus teste. Az Efezusi levél egyébként nem bocsátkozik semmiféle kozmológiai bölcselkedésbe, az isteni kinyilatkoztatást fogadja el, nem elmélet vagy rendszer keretén belül, hanem a keresztény közösségen belül és általa található meg a "misztérium" magyarázata.

Ez a páli örökség azonban mélyreható változáson megy át, amit nem lehet egyszerűen a Kolosszei levélben megjelenő új témáknak betudni. A hozzátoldások, amelyek felvillantak akkor, a jövőben olyan mértékben hangsúlyozottak, hogy kirajzolódik általuk egy eredeti együttes képe.

A vég várása nem tűnt el teljesen, de a jelen-jövő feszültségét más követi: a Krisztusban beteljesedett üdvösség, ami az Egyházban nyilvánul meg, meg kell hogy találja teljes dimenzióját a test növekedésének köszönhetően, aminek hatása az égi szférákig emelheti (1,22; 4,8-10). Az üdvösség valósággá válik, jelenleg valósul meg. A keresztény ember már meg van mentve (Ef 2,8), a megkereszteltek "feltámadtak és felemelkedtek Krisztussal" a dicsőségbe.

Ugyanígy a kegyelem meghirdetése sem helyezkedik el már Isten és népe közötti nagy per eszkatológikus összefüggésében. A jogi kategóriák átadták helyüket a "misztikának": az evolúció kiindulópontján állunk, ami a kereszténységet az üdvösség vallásaihoz közelíti. Ugyanígy áll a helyzet Izrael és a népek közötti kapcsolattal. A Római levélben az egyesítés Izrael teljes népének és a pogányoknak egyesülésével jön létre, utóbbiak azonban megkülönböztettek maradnak, az Efezusi levélben pedig teljes egyesülés szerepel, ahol a különbség a múltban lelhető csak fel. Egyrészt fellelhető az apokaliptikus várakozás Izrael végső megtérésére és az apostol aggodalma népével kapcsolatban, másrészről az Egyházban már megvalósult találkozás bizonyossága. A Római levélben a dialektika jogi típusú, az Efezusi levélben a kibékülés jellege egyszerre etikai és kozmikus (lásd Róm 9-11 és Ef 2,11-21).

A korábbi levelekben az Egyház rendszerint a helyi közösségeket jelentette, az Efezusi levélben, a Kolosszeit követően, általános valóságként tekinti, majdnem megszemélyesítve, mint ahogyan az Isten Bölcsességét. Az Efezusi levél általános síkra helyezi az 1. Korintusi levélben tapasztalható egyházközösségi és konkrét fejlődéseket. Az időhöz kötöttségből, a történelembe behelyezettségből az Egyház irányzata az, hogy örökkévalósságát kívánja feltüntetni. A Kolosszei levélben a pleróma Krisztusban volt, íme az Egyház Krisztustól átveszi ezt. A Krisztusra, mint a mindenség fejére vonatkoztatott kijelentések, most az Egyházra vonatkoztatott kijelentésekké válnak. A test témája, szorosan összekapcsolva az Isten háza témájával, elnyeri végső megfogalmazását és gazdagodik Krisztus és Egyháza egységére vonatkozó misztérium új kifejtésével, a házassági egység mintájára, ahol kifejeződik Krisztus fennhatósága és az Egyház felelőssége.

Akár Pálról legyen szó, működésének folyamán, akár egyik titkáráról, aki adott utasításait használta fel, vagy egyik utódáról, aki az apostoli generáció utáni, nehézségekkel küzdő kereszténység kritikus helyzetében működik, az Efezusi levél szerzője felvázolta, Máté, Lukács és János mellett, egyikét azoknak a nagy horderejű válaszoknak, amit az akkori keresztények jövőjük problémájára fel tudtak mutatni. A hívőket el kívánja vezeti arra, hogy teljességgel tudomást szerezzenek arról, hogy mi a radikális változás a világban Krisztus halála és felemeltetése következtében. Értékeli és dicsőíti Isten ajándékát, amit a jövő időkben az Egyház kialakulásában lát megfogalmazva. Az Egyházban egy visszatérést kizáró helyzet zálogát rögzíti le.

Minden körülmények között az Efezusi levél olvasása úgy helyes, ha nem alkalmi levélnek tekintjük, hanem a keresztény hitre vonatkozó lírai és oktató előadásnak.

Vissza a ÚSz menühöz