TOB - Filemonhoz írt levél
Bevezetés
Az összes számunkra megmaradt, Pál által írt levél közül
a Filemonnak írt levél a legrövidebb. Azonban nem csupán
egyszerű pár sor, mert Pál ebben szemlélteti az egész akkor
szokásban volt levélírási protokollt. Ez egyben a
legszemélyesebb levél is, az egyetlen egyébként, amelyet
teljes egészében saját kezűleg írt (lásd 19). Nem biztos
azonban, hogy csupán magánlevél lenne. Pál valóban "a
házadban levő gyülekezet"-hez is szól (2 v). Ennek a
ténynek mélyebb oka nem az volna-e "Krisztus Testén
belül a személyes dolgok sem magánügyek többé"?
Ez a levél minden időkben mély benyomást gyakorolt azoknak az
érzelmeknek finomságával, melyeket Pál benne kifejez. Soha az
apostol ennyire nem igyekezett, hogy ne nehezedjék
tanítványaira tekintélyének súlya. Kér, sugall, nem
parancsol. Teljesen jogosan minősíthette Maurice Goguel ezt a
levélkét "a tapintat és a szívbéli érzelem valóságos
remekművé"-nek.
Valószinüleg Rómából, vagy Cesariából írta Pál ezt a
levelet. Minden esetre egyidejű a kolosszeaiaknak írt
levéllel: Pál ekkor fogságban van (Kol 4,3.10.18; Filem
23-24). A levél címzettje egyébként általunk nem ismert.
Úgy tűnik, fontos tagja volt a közösségnek Kolosszéban,
juttatva annak javaiból és befolyásából (5-7 versek). Pál
térítette meg őt; az apostol finoman emlékezteti erre (19 v);
igen nagyra tartja, oly mértékig, hogy "szeretett
munkatársunk"-nak nevezi (1 v).
A körülmények
A levéllel kapcsolatos körülmények némileg homályban
maradnak. Minden esetre a Pál által tett különböző
célzások alapján elég nagy valószínűséggel lehet
feltételezéseket tenni.
Onezimus, Filemon rabszolgája, elszökött urától, talán
valamiféle megbántással kapcsolatban (18 v). Pállal
találkozva, olyan körülmények között, amelyeket nem
ismerünk, hozzá szegődött és megtért (10 v). Pál a maga
részéről is megszerette Onezimust és munkatársává tette. A
kolosszeieknek írt levélben "a hű és szeretett
testvér"-nek nevezi (4,9). Így Pál maga mellett tartja.
Azonban az idő multával a helyzet kényessé kezd válni:
Filemon gyanút foghat Pál magatartásával szemben, aki
anélkül, hogy beleegyezését megkapta volna, vagy akár
értesítette volna, szolgálatába fogadta a szökött
rabszolgát. Egyébként, az érvényben levő jogszabályok
szerint, Pál, magánál tartva egy szökevényt, bűntársává
válik egy súlyos magánjogi sérelemnek. Onezimus maga abban a
veszélyben van, hogy üldözőbe veszik és börtönbe vetik
mielőtt erővel visszavinnék gazdájához, aki súlyos
büntetéssel sújthatja. Így érthető, hogy Pál rászánta
magát, hogy visszaküldje Onezimust urához. De nem elégszik
meg a visszaküldéssel. Egyidejűleg elküldi Filemonhoz ezt a
rövid levelet, melyben kéri, hogy fogadja rabszolgáját
"mint testvért" (16 v), sőt ennél többet kér, hogy
fogadja úgy, mintha maga Pál volna (17 v). Nem kéri tőle
kifejezetten Onezimus felszabadítását, de nem kételkedik
abban, hogy Filemon többet fog még annál is cselekedni, mint
amit tőle kér (21 v). Filemon dolga, hogy megértse, mi az a
"több". Minden esetre Pál az elképzelhető
legnagyobb világossággal kifejezésre juttatja, hogy számít
rá, hogy Onezimust, felszabadítva, vagy sem, visszaküldi
hozzá, az Evangélium szolgálatára.
Tanításbeli jelentőség
Csodálkoztak néha azon, hogy egy ennyire
"magán-jellegű" levél, amely ennyire kevéssé
dogmatikus, bekerülhetett az Írások kánonjába. Azonban az
ősi Egyház vajon nem azért tartotta meg ezt a levelet, mert
érzett benne valamit a keresztény magatartásból a
rabszolgával szemben, amit máshol nem talált meg? A feltevés
legalábbis hihetőnek tűnik. Természetesen nem kell ennek a
rövid levélnek a tartalmát átformálni egy értekezéssé a
"rabszolgaság az Evangélium szempontjából" címmel.
Amikor Pál a levelet írta, csupán egy konkrét esetet tartott
szem előtt, mert egy rendkívüli esetről volt szó; úgy
adódott, hogy többet mondott nekünk az úr és a rabszolga
közötti kapcsolatról, mint a doktrinálisabb leveleiben.
A különböző részletek, ahol Pál leveleiben érinti az urak
és rabszolgáik közötti viszony problémáját, kissé
félénkeknek tűnnek (1 Kor 7,20-24; Ef 6,5-9; Kol 3,22-4,1).
Bizonyára, ezt a néhány verset hallva az antik világ
rabszolgája saját emberi méltóságának megrázó
elismerését fedezte fel. De Pál nem tagadja radikálisan a
rabszolgaság intézményét, mint olyant. Kétségtelen az is,
hogy Pál merészen azt állítja, hogy Krisztusban minden határ
leomlik, nincsen már "sem rabszolga, sem szabad ember"
(Gal 3,28). A római keresztényeknek, uraknak és rabszolgáknak
így ír: "a testvérszeretetben legyetek egymás iránt
figyelmesek, a tiszteletadásban egymást megelőzők" (Róm
12,10). De amikor állítja, hogy "Isten előtt,
Krisztusban, a testvéri együttesen belül és különlegesen a
liturgikus gyülekezeteken belül minden hívő testvér és
egyenlő, ebből nem látszik semmiféle következtetést levonni
a külső és jogi területre vonatkozóan, a polgári élet
területére.
Pál teljes biztonsággal két szintet különböztet meg:
"Isten előtt" és "az emberek előtt", de a
Filemonhoz írt levél megtiltja azt a szorosan vett dualisztikus
értelmezést, melyet gondolkodásának gyakran tulajdonítottak.
Pál ténylegesen nem állítja sehol, hogy le kell rombolni
közvetlenül a rabszolgaság intézményét, amely akkor annyira
el volt terjedve; nem mondhatjuk azt sem, hogy mondta volna, hogy
a rabszolga maradjon rabszolga, maradjon meg azon a helyen, amely
a társadalomban neki jutott, mintha ezt a helyet neki fentről
kijelölték volna, egyszer s mindenkorra. Amint ezt Théo Preiss
említi: "Valóban, Pál nem tesz szembeállításokat: a
testvériség, a Krisztusban való egység inkább megragadja ezt
az úr-rabszolga viszonyt, széttöri és beteljesíti egészen
más szinten. Onezimust nem csupán egyenlőnek tekintik majd, az
Egyház egy másik tagjának, hanem Filemon családjának tagja
lesz, tökéletesen testvér lesz. Nem marad tehát semmi nyoma a
paternalizmusnak: ez teljes testvériség lesz. Pál
hangsúlyozza, hogy "mint szolgánál nagyobbat: mint
testvért" (16 v) kell Filemonnak Onezimust testvérként
fogadnia.
Ismét Théo Preiss-el vonjuk le a következtetést: "ha az
Újszövetség nem forradalmi, modern értelemben, még kevésbé
konzervatív: minden szociális rend elmúlik ennek a világnak
struktúrájával".
Hitelesség
Ennek a levélnek hitelességét csak igen ritkán vonták
kétségbe. Ténylegesen nem lehet elgondolni, hogy ki más
írhatta volna, mint Pál: az ő nyelvezete, az ő stílusa ez,
az ő szíve (P. Benoit). Minden esetre, azok, akik úgy hiszik,
hogy vitatniuk kell a kolosszeieknek írt levelet, abban a
helyzetben vannak, hogy kénytelenek ennek a levélnek
hitelességét is kétségbe vonni; ez a két levél, amint
láttuk, valóban olyan szoros kapcsolatban áll egymással, hogy
nem volna lehetséges velük szemben két különböző
véleményt táplálni.