TOB - Szent János levelei

Szerkesztés körülményei

János levelei - legalábbis a két első - gyakorlatilag nem tartalmaznak részleteket szerkesztésük körülményeire és szerzőjük személyére vonatkozóan. De magának a szövegnek vizsgálata kielégítő biztonsággal lehetővé teszi felismerni címzettjeik helyzetét és az okokat, melyek a szerzőt a levelek megírására indították.

Több bekezdés vitatkozó hangjából arra lehet következtetni, hogy azok a közösségek amelyek a levelek címzettjei súlyos válságon mentek át. A keresztény kinyilatkoztatással össze nem férő tanok terjedése romlással fenyegette az ottani hit tisztaságát. Kik voltak ennek a tanoknak hirdetői? Antikrisztusoknak nevezték őket (1Jn 2,18.22; 4,3; 2Jn 7), hazug prófétáknak (1Jn 4,1), hazugoknak (2,22), csalóknak (2Jn 7), ők a világból valók (1Jn 4,5) és a tévedés szelleme vezeti őket (4,6). Nemrégiben még a közösséghez tartoztak (2,19; lásd 2Jn 9), most viszont arra törekszenek, hogy eltévelyítsék a még hűséges híveket (2,26; 3,7) azáltal, hogy olyan tanítást hirdetnek nekik, ami nem Krisztus tanítása (2Jn 10).

Miben álltak tévedéseik? Gnosztikus típusú misztika által félrevezetve azt állították, hogy ismerik Istent (1Jn 2,4), látják Istent (3,6; 3Jn 11 ), benne élnek (1Jn 2,3), hogy a világosságban élnek (2,9), annak ellenére, hogy tanításuk és magatartásuk kiáltó ellentétben állt a keresztény kinyilatkoztatással. Különösen a krisztológia tanával kapcsolatban foglaltak el eretnek álláspontot: visszautasították, hogy Jézusban lássák a Messiást (2,22) és Isten Fiát (4,15; 2Jn 7), elvetik a Megtestesülést (4,2; 2Jn 7) és "megosztják" Jézust, mivel elválasztják benne a történelmi Jézust és az Isten Fiát és tagadják hogy valóban eljött víz és vér által (1Jn 4,3; 5,6). Erkölcsi magatartásuk sem volt kevésbé kifogásolható, teljesen gnosztikus tendencia következtében tökéletesen bűntelennek vallották magukat (1,8.10) és nem törődtek avval, hogy megtartsák a parancsolatokat (2,4), főként a testvéri szeretet parancsát (2,9).

Régóta próbálják már pontosan azonosítani ezeket a hazug tanítókat. Iréneusz tanúsága szerint Cérinth eretnek ellen irányult János evangéliuma, érthető lenne, hogy a levelek szintén az ő tanítását célozzák. Valóban tanítása több ponton látszik egyezni a levél által vádolt igehirdetők tanaival. Cérinth, Iréneusz szerint, azt tanította, hogy születésekor Jézus csupán egy ember volt, mint a többi, keresztelésekor az égi Krisztus egyesült vele, de a kínszenvedéskor elvált tőle (lásd talán 1Jn 2,22; 5,6). Azonban más pontjai azoknak a tanításoknak, amelyeket Cérinthnek tulajdonítanak semmiféle nyomot nem hagytak János leveleiben. Bárhogyan is álljon ez a történelmi azonosítás kérdése, a levelek irányzata rokonságot mutat valószínűleg a pregnosztikus judaizáló mozgalommal, amely ellen irányulnak már a fogságból írt levelek és a pasztorális levelek és ami később beletorkollik a II. század nagy gnosztikus rendszereibe.

A szerző célja mégsem az eretnekekkel való harc, közvetlenül a keresztényekhez magukhoz szól. Óvatosságra akarja inteni őket a gnosztikusok szándékai ellen és rá akar mutatni arra, hogy ők, a hívők azok, akik épen hitük által vannak tényleges közösségben Istennel (lJn 1,3), ugyanezt fejezi ki az első levél befejezése: "Ezeket azért írtam nektek, hogy megtudjátok: nektek akik hisztek az Isten Fia nevében, örök életetek van" (5,13). Ugyanebből az okból a szerző mint refrént ismétli a következőt: "Abból tudjuk meg, hogy ..." (1Jn 2,3.5; 3,19.24; 4,2.6.13; lásd 3,10; 2Jn 6.7.9; 3Jn 3,12). Evvel akarja jelezni, hogy milyen jel alapján lehet megismerni az igazi hívőket, a kritériumok a kezdettől hirdetett keresztény hithez való hűség (pl. 1Jn 2,22-24) és a parancsolatok megtartása, főként a felebaráti szereteté (pl. 2,3-6.9-11).

A szerző

Mindhárom levél majdnem teljes bizonyossággal egy kéztől származik. Azonos válság tükröződik a két elsőben és még közvetve a harmadikban is. Gondolkodás, szóhasználat és stílus szempontjából a három levél oly mértékben hasonlít, hogy nehéz lenne őket más-més szerzőnek tulajdonítani. Íme néhány jellegzetes fordulat: "sok hamis próféta rontott a világra" (1Jn 4,1; 2Jn 7), "akik az Igazságban élnek" (2Jn 4; 3Jn 3), "akiket az Igazságban szeretek" (2Jn 1; 3Jn 1; lásd 1Jn 3,18), a szeretet parancsa nem "új parancs", hanem "régi parancs, amely kezdettől kötelez bennünket" (1Jn 2,7; 2Jn 5), "az Atyát és a Fiút is magáénak mondhatja" (2Jn 9), vagy "Aki megvallja a Fiút, az ismeri az Atyát is" (1Jn 2,23).

E szerző azonosítása egy problémát vet fel. Ellentétben Pállal, sehol sem nevezi meg nevét. 2Jn 1 és 3Jn 1-ben "az öreg"-ként jelöli meg magát, amely cím nem jelöli egy közösség hierarchikus vezetőjét, hanem az ázsiai egyházak szokása szerint (Papiasz, Iréneusz), olyan valakit, aki az Úr tanítványainak köréhez tatozott és aki még ismerte azokat. Ez tehát olyan valaki volt, aki jelentős tekintélynek örvendett az apostoli hagyományok kezdettől való tanújaként. Másrészről a szerző maga Jézus életének szemtanújaként mutatkozik be (1Jn 1,1-3; 4,14). E különböző utalások a hagyományos véleményt támasztják alá, ami a levelek szerzőjében János apostolt ismeri fel. Az első levelet valóban az ősi tanúságtételek egységesen neki tulajdonítják. Nem ez a helyzet a két kis levélre vonatkozóan, pontosan "az öreg" megjelölés miatt: a III. és a IV. században egyes körök ebben a szerzőben egy bizonyos "János presbitert" véltek felismerni, (ami ténylegesen "az öreget" jelent), határozottan nem János apostolt. De az efezusi ősi hagyomány csak egy Jánost ismert, az Úr tanítványát.

Irodalmi és tanításbeli háttér

Első látásra az Ószövetség befolyása a levelekre kevés tényre szorítkozik, mivel János csak egyetlen alkalommal hivatkozik kifejezetten rá (lásd 1Jn 3,12). Nem hiányoznak azonban a szentírási kifejezések: "jó és igazságos" (1Jn 1,9), "Aki azt mondja "ismerem", de parancsait nem tartja meg, az hazudik" (2,3.4.14, stb.) "engesztelő áldozat" (3,2; 4,10), "Van halált jelentő bűn is" (5,16), stb. De az Ószövetség jelenlétét a nagy levélben főként az abban kifejtett központi témában fedezhetjük fel, az Istennel való egyesülésben és Isten "ismeretében". Több részlet alapján "ismerni Istent" azonosnak tűnik Istennek avval a megismerésével, amit Jeremiás jelentett ki, mint az új Szövetség határozott jelét (lásd 1Jn 2,3.13.20.27; 3.9; 5,20.21-re vonatkozó jegyzeteket).

Ami a szóhasználatot illeti, a palesztinai judaizmussal, főként a qumráni irások által felmutatott irányzattal találhatók rokon vonások a szerző nyelvezetében. Olyan szavak, vagy kifejezések, mint "világosságban élünk" (1Jn 1,6) "az igazság lelke" (4,6), "a törvényszegés a bűn" (3,4), valamint az erősen hangsúlyozott ellentét Isten és a világ között "nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van" (4,4-6) a világosság és a sötétség (1,6-7;2,9-11), az igazság és a hazugság (2,21.27) szintén találkoznak a qumráni szabályban. A János féle kettősség nem metafizikai és kozmikus, mint a gnoszticizmusban, hanem erkölcsi és eszkatologikus, mivel az ember szívében uralkodik, aki bár gyenge és bűnös, de megtérésre képes és ezáltal Istennel való egyesülésre. A megismerésnek tulajdonított kiemelt fontosság által a levelek az apokaliptikus és bölcseleti judaizmus áramlatában helyezkednek el, ami különösen érdeklődött a titkok feltárása iránt. De ezeket a judaizmusból jövő formulákat a szerző mindig személyesen átértelmezi a krisztológia szolgálatában.

Egy másik befolyás, mégpedig döntő, került megvilágításra az újabb tanulmányok során. Ez a kezdeti keresztény hagyományé, főként a keresztelési katekézisé. János következetesen visszautal olvasói számára arra "amit hallottunk" (1Jn 1,1.3.5; 2,7.18.24; 3,11; 4,3; 2Jn 6), gyakran kifejezetten emlékeztetve a "kezdetre", azaz a kezdeti keresztény tanításra (1Jn 1,1; 2,7.13.14.24; 3,11; 2Jn 5.6). Elvárja a keresztényektől hogy megvallják bűneiket(1Jn 1,9), arra hívja fel őket, hogy hirdessék a Jézusban való hitet, aki Isten megtestesült Fia (1Jn 2,2.3; 4,2.15; 2Jn 7), ezek szintén a keresztségi oktatás témái. Azonban mindezeket a témákat, akár zsidó, akár keresztény témák, a szerző azért idézi és aktualizálja, hogy evvel írja le a hívők jelenlegi helyzetét abban a konfliktusban, amelyik szembeállítja őket a világgal.

Az első levél

Ennek a levélnek irodalmi formáját nehéz meghatározni. Mivel nem szerepel címzés és befejezés és nem említ semmiféle nevet nehéz egyszerű levélnek tekinteni, még egy helyi közösségnek szánt levélnek sem (mint amilyen Pál leveleinek többsége). Azonban a szerző olvasóit "gyermekeim"-nek hívja (lásd 2.1 r jegyzetet), gyakran emlékezteti őket a közös hitre és arra buzdítja őket, hogy hűek maradjanak ahhoz, tehát vallási szempontból tekintélynek számított körükben. Úgy tűnik a levelet egy közös eretnekség által fenyegetett közösségnek címezte írója. Valószínűleg az ázsiai provincia egyházának szólt; amint erről az ősi hagyomány beszámol. Az írás, amit az apostol nekik küld egyfajta pasztorális levél, mely támogatni és megvilágosítani kívánja a híveket a hitért folytatott küzdelemben.

A levél szerkezetét illetően a vélemények megoszlanak. A probléma bonyolódik azáltal, hogy igen kevés összekötő részt lehet benne fellelni. De egy tényező rávilágít arra, hogy határozott tervet fedezhessünk fel, ez az a tény, hogy a szerző többször visszatér ugyanazokra a témákra, mindig azonos sorrendben. Gondolatai egy spirálformájú mozgás szerint fejlődnek ki egy központi téma körül, Istennel való egyesülésünk gondolata körül. Ezt világosan kimondja a bevezetésben (1,3), és kifejezi hasonló megfogalmazásban a befejező versben (5,13), a szerző a keresztényekkel bizonyosságot kíván közölni: ők, a hívők, birtokosai az örök életnek. Rámutat nekik arra, szembeállítva az eretnekekkel, milyen feltételek mellett nyerik el ezt az életet és milyen kritériumok azok, amin azt fel lehet ismerni. Az egész levél nem más, mint ezeknek a kritériumoknak és a keresztény élet hiteles feltételeinek leírása, mindezt egy sor párhuzamos képben, tisztán kivehető felépítésben, egymásra épülve:

Bevezetés
(1,1-4): az alap-téma kijelentése.

I. Első kifejtése az Istennel való egyesülésünk kritériumainak (1,5-2.28).
Az egyesülést itt úgy tekinti, mint Isten világosságában való részesedést. Ennek az egyesülésnek kritériumai:
1. Világosságban haladni, megszabadulva a bűntől (1,5-2,2).
2. Szem előtt tartani a szeretet parancsát (2,3-11).
3. A hívek hite, szemben a világgal és az antikrisztusokkal (2,12-28).

II. Második kifejtése az Istennel való egyesülésünk kritériumainak (2,29-4,6).
Ebben az esetben az Istennel való egyesülést a fiúvá fogadás megfogalmazásában írja le. A következő kritériumok által lehet felismerni Isten gyermekeit:
1. Igazságban élni és kerülni a bűnt (2,29-3,10).
2. Gyakorolni a szeretet, Isten Fiának példája szerint (3,11-24).
3. A lelkek megkülönböztetése Jézus Krisztusban való hit által (4,1-6).

III. Harmadik kifejtése Istennel való egyesülésünk kritériumainak és feltételeinek (4,7-5,12).
A negatív kritériumot, a bűnnel való szakítást már nem említi. A két pozitív kritériumra, a szeretetre és a hitre vonatkozóan, a szerző felmegy egészen utolsó forrásukig: a szeretetet eddig erkölcsi tanítási (2,3-11) és krisztológiai szempontból tekintették (3,11-24), most tisztán isteni szempontból szemléli (lásd 4,7-9,16), a hitet, amelyet az első két ciklusban egyházi jellegű magatartásként írt le (lásd 2,22-25; 3,23; 4,2-6);most teológiai valóságként mutatja be, a hit Isten Fiának (nevében) (5;5,10, lásd 5,13):
1. (A bűnnel való szakítást e levélnek befejező részéből kihagyja)
2. A szeretet Istentől származik és a hitben gyökerezik (4,7-21).
3. A hit Isten Fiában a szeretetben gyökerezik (5,1-12).

Befejezés
(5,13-21).

A levél elemzése - egyes kritikusok szerint - különböző irodalmi rétegeket enged felfedezni. Egyesek még egy ősi szövegre próbálják felbontani, mely gnoszticizáló vagy qumráni származású, a szerző által hozzáfűzött erkölcsi tanítási kifejtésekkel. De a stílus különbözősége nem bizonyítja a források többféleségét. A egyes szakaszok inkább tanítási jellege könnyen magyarázható a keresztelési tanítás befolyásával. A levél felépítésének szabályossága is kedvező útmutatás irodalmi egységességének javára.

Egy részlet azonban, mely régebben nevezetes vitára adott alkalmat, biztosan nem hiteles. Egy 5,6-8-ig található beszúrásról van szó, amelyet "comma johanneum"-nak neveznek (idézőjelbe tett kifejezésnek): Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság. Mert hárman tanuskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy." Ez a szöveg, amelyet a sixto-clémentine Vulgata közöl, minden XV. századnál régebbi görög kéziratból, az ősi verziókból és a Vulgáta jobb kézirataiból hiányzik, ez valószínűleg csak egy lapszéli glossza, amelyet beiktattak a szövegbe nyugaton való terjesztése során.

A két kis levél

Szemben 1Jn-val, ez a két kis írás a valóságos levél minden jellegzetességét felmutatja.

A második levelet "a kiválasztott úrnőnek és gyermekeinek" címezi, ezt az elnevezést adta "az öreg" az egyik ázsiai egyháznak, amely tőle függött, de amelyet nem tudtak azonosítani. E közösség keresztényeinek hitét veszély fenyegeti olyan félrevezetők jelenléte következtében, akik elvetik a Megtestesülést (lásd 7) és nem maradnak hűek Krisztus tanításához (lásd 9). János meg akarja védeni a híveket ilyen tanítás ellen (lásd 8.10-11): ők, akik az igazság birtokában vannak (lásd 1), az igazságban kell hogy éljenek (lásd 4), szeressék egymást (lásd 5) és éljenek az Atyától kapott parancsok szerint, amit az Egyház közvetít kezdettől kezdve (4-6). Ezeket a témákat hosszabban kifejtve meg lehet találni a nagy levélben.

A harmadik levél, amely meglepő stílusbeli hasonlóságot mutat fel a második levéllel (összehasonlításul 2Jn 1.4.12-13 - 3Jn 1.3.13-15), mégis sokkal személyesebb jellegű. Egy bizonyos Gajusnak van címezve, akit "az öreg" megdicsér, mert az igazság útján jár (3, lásd 2Jn 4). Az enyhén polemizáló hangot az magyarázza, hogy a hívek között egy válság tört ki. "Az öreg" előzőleg egy levelet írt a közösségnek. De Diotrefesz, valószínűleg ennek az egyháznak vezetője, nem fogadja el tekintélyét (9). "Az öreg" így kénytelen Gajuszhoz fordulni, aki egyike a hűnek megmaradt keresztényeknek. Az egyházból, ahol őmaga gyakorolta a hatalmat "az öreg" egy csoport vándor prédikátort irányított, akiknek feladata volt a pogányok között hirdetni Jézus Krisztus nevét (7). Ellátásukat mindenhol biztosították a keresztények, akik ezáltal az Igazság szolgálatában munkatársaik voltak (8). De Diotrefesz nem akarja befogadni őket, sőt kitiltja az egyházból azokat, akik segítségükre vannak (10). A levél célja buzdítani Gajuszt, hogy folytassa tevékenységét a misszionáriusok támogatásában.

Szemmel láthatóan ennek a rövid írásnak pasztorális jellege van és semmiféle utalást nem tartalmaz az eretnek tanításokra vonatkozóan amelyekről a két előző levél beszél. Azonban Diotrefesz vad szembehelyezkedése "az öreg" által irányított evangelizációs munkával, ellenállása szavának meghallgatására jellemzi a tévhit szellemét (1Jn 4,6), "az öregnek" kijelentése, hogy Diotrefesz nem látta Istent (3Jn 11) - ami célzás az eretnekek állítására, miszerint látták Istent (1Jn 3,6, lásd 2,4) - végül az öröm, amit kifejez avval kapcsolatban, hogy Gájusz az igazságban jár (3Jn 3,4), ezt a magatartását egyébként szembeállítja a csalók magatartásával (2Jn 4.7), mindez feltételezhetővé teszi, hogy Diotrefesz bizonyos fokig egyetért az eretnekekkel.

Semmiféle pontos jelzés nem teszi biztonsággal lehetővé annak megállapítását, hogy a három levél milyen sorrendben került megírásra. Egyes szerzők szerint 1Jn volna az utolsó keletkezési időpont szempontjából. Ez a vélemény valószínű, mivel ennek a levélnek időpontjában egy csoport antikrisztus elvált a közösségtől (2,19), ami arra mutat, hogy az eretnekség tovább fejlődött és erősödött. Az a mód, ahogyan a szerző beszél erről, arra enged következtetni, hogy a veszély általánossá vált. Miután egy helyi közösséghez szólt 2Jn és 3Jn levélben, kényszerítve érzi magát, hogy elismételje ugyanazokat a témákat egy általános levélben, amit most már a tekintélye alá tartozó különböző ázsiai egyházakhoz intéz.

Az első levél teológiája

Nem lehet szó a levél teljes teológiai elemzéséről, csupán alapvető tanítását akarjuk megvilágítani. A szerző szándékát világosan kifejezi a befejező szakaszban: "Ezeket azért írtam nektek, hogy megtudjátok: nektek, akik hisztek az Isten Fia nevében, örök életetek van"(5,13). Az eretnek tanítások által okozott zűrzavarban János bizonyosságot kíván adni a hívőknek: ők azok és nem a hazugság prófétái, akik az isteni élet birtokosai. Az utolsó versekben ez a bizonyosság feltör, mint a hit diadalkiáltása a világ felett: "Tudjuk, hogy aki Istentől való, nem vétkezik, mert az Istentől Született ereje megóvja (a bűntől) és a gonosz nem keríti hatalmába. Tudjuk, hogy mi az Istentől vagyunk és hogy az egész világ a gonosz hatalmában van. Tudjuk, hogy az Isten Fia eljött és megadta nekünk az értelmet ahhoz, hogy megismerjük az Igazat. Mi az Igazban vagyunk, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet" (5,18-20). A téves gnosztikus törekvések ellen a keresztényeknek igyekezniük kell megerősíteni magukban ezt a valóságos "gnózist", ami a hit bizonyossága: "A tökéletes keresztény már nem jár sötétségben, hanem a világosságban: "meggyőződése van" (J. Mouroux).

A levél fő témája a hívők egyesülése Istennel: "Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben." (1,3), de a keresztények között a testvéri közösségben nyilvánul meg (1,3.6). Az egyesülésnek ez a megfogalmazása nem található másutt szent Jánosnál, de a valóság, amit kifejez az egész levélben megtalálható különböző, nagyjából egyenlő megfogalmazásokban. Ezek megvilágítják ennek az isteni életnek teljes gazdaságát: a hívő "az Igazban van" (2.5, lásd 5,20), "De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk meg, hogy benne vagyunk." vagy "Aki megvallja a Fiút, az ismeri az Atyát is" (2,6.24.27; 3,6), "Aki teljesíti parancsait , benne marad az Istenben és az Isten is őbenne."(3,24; 4,15.16); "aki az igazsághoz szabja tetteit, tőle való". (2,29; 3,9; 4,7; 5,1.4), "az Isten gyermekeinek hívnak minket" 2,23; 10), "Aki megvallja a Fiút, az ismeri az Atyát is (2,23; 5,12.13, lásd 2Jn 9), "Aki magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete" (5,12). Ehhez hozzá kell tenni a szentírási kifejezést "ismerni Istent" (2,3; 4,14, lásd 3,1; 4,6.7.8.). Feltűnő következetességgel hangsúlyozza János, hogy ez az isteni közösség csak Jézusnak, Isten Fiának közvetítésével érhető el, akit az első tanuk hallottak és láttak (1,1-3). Ha "ismerhetjük az Igazat", mivel "Mi az Igazban vagyunk, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet." (5,20).

Mivel az Istentől vagyunk(4,6-7) az igaz keresztények mindig jobban megismerik Istent. János megemlít három szempontot, ami szerint Isten misztériuma megnyilvánul a hívő számára: az Isten a világosság, az Isten igazságos, az Isten szeretet.

Már a levél kezdetén János kihirdet a keresztényeknek egy nagy üzenetet, aminek teljes értelmét ki fogja nekik fejteni: az Isten világosság (1,5). Itt is, mint a judaizmusban, a világosság szó felfedést jelent, újra felveti az előszó témáját: Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá vált számunkra az örök élet, vagyis az Atya élete és az Ige fiúi élete az Atyára irányulva (1,2) Krisztus eljövetelétől kezdve a valóságos kinyilatkoztatás világossága jelen van az emberek számára (2,8), ez azóta számukra Isten szeretetének üzenete, de ugyanakkor felhívás arra, hogy ők is szeretetben éljenek. Mindazok, akik Istennek e világosságában kívánnak maradni, szeretik testvéreiket (2,10) és közösségben élnek egymással (1,7).

Egy másik isteni tökéletességet két ízben említ: Isten igazságos(1,9; 2,29), de ezt a tulajdonságot két alkalommal is alkalmazza Krisztusra (2,1; 3,7), mivel az ő üdvösségszerző művében nyilvánult meg a világ számára Isten igazságossága. Ezen szakaszok mindegyikében az isteni igazságosság jegye a bűn fogalmához hozzá van kapcsolva: igazságossága miatt Isten megment minket a bűntől, kinyilvánítva irántunk való szeretetét (lásd 2.1-2 és 4,10). Isten ezen üdvözítő igazságosságának felidézése által a hívők indíttatva vannak maguk is gyakorolni az igazságosságot (2,29; 3,7) és tisztáknak lenni, amint Jézus is tiszta volt (3,3).

A harmadik Istenre vonatkozó János-i meghatározás vált a legnevezetesebbé, ez valóban az újszövetségi kinyilatkoztatás középpontja: Isten a szeretet (4,8.16). Szent János számára a szeretet önátadás és egyesülés. Istenben a szeretet egyesíti az Atyát és a Fiút. De ez az isteni szeretet megnyilvánul és átadódik: minden szeretet Istentől jön (4,7). A Fiú által véghezvitt üdvözítő cselekedetet szent János teljes egészében úgy látja, mint Isten szeretetének nagy megnyilvánulását (3,16; 4,9-10.16). Mi mindnyájan, aki hitben ismerjük ezt a
kinyilatkoztatást, arra vagyunk hivatva mint keresztények, hogy engedjük magunkban megvalósulni Istennek ezt a szeretetét (2,5; 4,12.17.18) szeretve testvéreinket (4,20), de azért szeretve őket, mert ténylegesen Isten gyermekei (5,2). Ennek a kinyilatkoztatásnak következtében a hívők egész életüket "igazságban és szeretetben" élik le (2Jn 3). Ez az igazságban és szeretetben élt élet közvetlen feltétele Isten ismeretének.

János azonban nem felejti el, hogy a hazugság tanítói is állítják, hogy
"ismerik Istent". Ezért azután megsokszorozza figyelmeztetéseit, hogy megvilágítsa a hiteles keresztény élet kritériumait. Két sorozatra lehet ezeket elválasztani. Előbb az erkölcsi kritériumok: kerülni a bűnt (3,6), nem szeretni a világot (3,15), világosságban járni (1,7) az igazságosságot gyakorolni (2,9; 3,10), megtartani a parancsolatokat (2,3-5; 3,24; 5,2), főként a testvéri szeretet parancsát (2,9-11; 3,10.18-20; 4.13 20; 5,1). Majd a tanításbéli kritériumok: megmaradni a kezdettől hallott tanításban (2,24), hallgatni azokat, akik az Egyházban az igazságot tanítják (4,6), hinni és megvallani, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia (2,23; 4,2; 5,1.10). A Lélek ajándékára vonatkozóan (3,24; 4,13), nem lehet kifejezetten kritériumról szólni, hanem egy belső erőről, amely létrehozza a hitet és a felebaráti szeretetet.

Mik a gyümölcsei az Istennel és a testvérekkel való hiteles egyesülésnek? Isten szavának működése és hit ereje által a keresztény győzni tud a bűn és a világ fölött (2,13.14; 4,4; 5,4-5), aki teljesen Isten gyermekeként éli életét, azt lehet mondani már nem is képes bűnt elkövetni (3,6.9; 5.18). Isten akaratának teljes elfogadása megszüntet nála minden félelmet (4,18) és teljes biztonságot ad neki az Ítélő Úr színe előtt (2,28; 3,21; 4,17), és biztonságot ad abban, hogy imája meghallgatásra talál (3,21-22; 5,14-15). Ez az oka, hogy a híveknek ez az egyesülése számukra a béke forrása lesz (2Jn 3) és feltámasztja bennük a keresztények örömét (1Jn 1,3).

Befejezés

János levelei a hiteles keresztény élet összefoglalását mutatják be. Az Istennel közösségben való élet tökéletes formában valósítja meg az Új Szövetséget Isten és az emberek között, amit a próféták előre jeleztek az üdvösség idejére. Ez a Szövetség új, elsősorban a Jézus Krisztus által közölt kinyilatkoztatás következtében - Isten szeretetének kinyilatkoztatása -, de ennek az igazságnak a Szentlélek működése következtében való befogadása által is. A hit és a szeretet így Krisztus tanítványainak új törvényévé lesznek. Hogy ez a kinyilatkoztatás még inkább gyümölcsözővé váljék, János hangsúlyozza a hagyomány szükségességét, amely szüntelenül a kezdeti eseményekre támaszkodik. Ugyanúgy hangoztatja a lelkek megkülönböztetésének fontosságát, a hivők belső "felkenése"(chrisma) és a hit tapasztalata: mind olyan pontjai a tanításnak, amelyeket újra tárgyalnak és bőven kifejtenek a teológiában, a keresztény spiritualista filozófiában és a misztikában.

Ezek a levelek tanítást tartalmaznak az Istennel való egyesülésre, erkölcsi és misztikai teológiai tanítást adnak, de ugyanakkor elénk tárnak tanítást a végső
dolgokra vonatkozóan is. Nem lehet megdöbbenés nélkül olvasni, milyen lényeges helyet foglal el a végső idők perspektívája: ez az utolsó óra, mondja János, mi keresztények ellentétes helyzetet foglalunk el a világgal szemben, de tudjuk, hogy ez a világ elmúlik, ezért vagyunk meghívva arra, hogy minden reményünket Jézusra alapítsuk: amikor megjelenik, látni fogjuk, amint van.

Ennek az üzenetnek aktualitása a mi időnkre és minden időre világos. Ma is, mint minden időben, a hit válságban van, a keresztények tudni akarják hol van a hit igazsága, kritériumokat keresnek a Isten Lelkének megismerésére: ezeket az igazság megismerésétől megszállt híveket szent János egyszerűen arra kéri, maradjanak állhatatosak Jézus Krisztus tanításában, legyenek szeretetben lefolytatott életükkel tanúi hitüknek Isten Fiában.

Vissza a ÚSz menühöz