TOB - SZT. JÚDÁS APOSTOL LEVELE
Bevezetés
A mai olvasót Júdás levele zavarba ejtheti, mivel mentalitása idegennek tűnik számára: jó néhány célzás elkerüli ugyanis figyelmét.
Ez a levél óvatosságra int a hamis tanítók ellen, akikről azonban nehéz tiszta képet alkotni. Az ellenfelek képe szokványos vonásokat mutat fel, a korabeli kereszténység judaizmussal vitatkozó irodalmából vett alakok: ezek falánkok, kicsapongók, kapzsiak, haszonlesők... Avval vádolták őket, hogy szakadást idéznek elő az Egyház egységében, sértik az angyalokat, tagadják az Úr Jézus Krisztust. Vajon gnosztikusokról van szó, vagyis olyanokról, akik állítják, hogy az egyedüli, valóságos, megmentő ismeretet (gnózist) ők birtokolják, ennek nevében megvetik a testet, természetellenes bűnöknek adják át magukat és kételkednek a Megtestesülésben? Ez megmagyarázná, hogy a szerző miért nevezi őket ironikusan "álmodozóknak" (lásd 19): ők magasabb rendű lelkületűeknek tarják magukat, valóságban azonban ösztöneik irányítják őket és nem a Lélek. Nehéz azonban meghatározni tanaikat. Az egyetlen lehetséges támpontokat a szerző környezete nyújtja.
Ez a környezet szoros kapcsolatban látszik állni azokkal a körökkel, amelyek az időszámításunk előtti II. században látták kifejlődni az apokaliptikus irodalmat és olyan műveket továbbítottak, mint Hénoch könyve, Mózes mennybevitele, a Tizenkét Pátriárka Testamentuma. A szerző szöveg szerint is idéz Hénoch könyvéből egy szakaszt (lásd 14-15) és felhasználja vagy Mózes mennybevitelét magát, vagy egy hasonló dokumentumot (lásd 9).
Ez a környezet szintén nagy fontosságot tulajdonít az angyalok egyes kategóriáinak tiszteletének (lásd 8), ezt jellemzi a beszennyeződéstől való irtózás és az istentelenektől való elkülönülés, amikor ezek megtéríthetetleneknek nyilvánulnak: "még a testük megfertőzte ruhát is gyűlöljétek" (lásd 23). Ezek a megfogalmazások - szembeállítva a személyszerinti páli megfogalmazásokkal - megtalálhatók a qumrani-esszénus irodalomban, amelyben szintén forgalomban voltak a fentebb említett apokaliptikus művek. Ez érdekes elem annak megkísérlésére, hogy meghatározhassuk azokat zsidó-keresztény köröket, amelyekben Júdás levele kidolgozásra került. Minden esetre a szerző tisztelete az angyalok iránt nem csökkenti krisztológiai nézetét, mivel megvallja ellenfeleivel szemben "az Úr Jézus Krisztust" (lásd 4), és "várjatok Urunknak, Jézus Krisztusnak örök életet szerző irgalmára" (lásd 21).
Apokaliptikus irányzat felé mutat a levél tanítása az istentelenek megítéléséről. A büntetés kérlelhetetlenül be fog következni, már előjelét láthatjuk a vétkes angyalok büntetésében, Szodoma és Gomorra megbüntetésében, a hitetlen nemzedékek elpusztításában a sivatagban. Megfigyelhető tipológiai mentalitás, amelyet ezek a példák magukban hordoznak. Az istentelenek úgy tűnik már büntetést nyertek a régebbi nagy ítéletek során, a szerző odáig megy el, hogy azt mondja: elpusztultak Koech lázadása során (lásd 11). A jelent már előre jelezték és benne foglaltatik a múltban. Az Írásnak ez az aktualizálása zsidó felfogást hordoz, egy időszakot jelez, de ez egy mód annak megvallására, hogy Isten cselekvési formái azonosak maradnak és hogy az Írás a jelen számára mindig érvényes normát mutat fel.
A levél szerzője úgy mutatkozik be, mint Júdás, János testvére. Az Újszövetség ténylegesen Jánosról és Júdásról, mint az Úr testvéreiről beszél, ugyancsak testvérei Józsefnek és Simonnak (Mk 6,3, Mt 13,55). Itt tehát Júdásról van szó, akit Júdás Tádénak különböztettek meg, a Tizenkettő egyikéről, akiket megnevez Lk 6,16, ApCsel 1,13 lásd Mk 3,18, Mt 10,3). De vajon tényleg ő írta ezt a levelet? Tény az, hogy a levél egyes jelzései az apostoli idők utániaknak tűnnek (a 3 versben szó van a hitről, mely öröksége a szenteknek és főként a 17 versben az apostolok tanításáról, amelyik teljes egészében a múlthoz látszik tartozni), a szerző tehát inkább hivatkozik Júdás tanítására, Jézus testvérére. Azokban a körökben, ahol élt tisztelték Jézus testvéreit, Jánost és Júdást és terjesztették szavaikat. Másrészről nem lehet nagyon későre helyezni egy olyan levél megírási dátumát, amelyik ilyen mélyen gyökerezik az ősi zsidó környezetben. Fel lehet tehát tételezni dátumként a 80-90-es éveket.
Júdás levelét, különleges jellege ellenére újra felhasználta Péter második levelében (lásd ennek a levélnek bevezetését). Kellett tehát bizonyos tekintélyének lennie és nem lehet figyelmen kívül hagyni annak a zsidó-keresztény áramlatnak erejét, amely benne feszül és amely eddig nem sejtett szempontokat fed fel számunkra. A kánonba való felvétele nehézségekkel járt, különösen a szíriai egyházakban. A IV. században Eusebius jelzi, hogy egyesek megtagadják. Ezzel szemben a Muratori kánon szerint idézik, mint az Íráshoz tartozót (kevéssel 200 előtt) és Tertulliánus szintén (200 körül). Alexandriai Kelemen kommentélja (III. század eleje) és Origénesz idézi (született 185/6-ban, meghalt 254-ben). Igen korán elfogadták tehát Rómában, Alexandriában és Karthágóban. Jeromos szerint (született 345 körül és meghalt 420 körül) a tartózkodás, ami a levelet illette annak volt köszönhető, hogy olyan írásokból merít, amelyeket az egyházak nem ismertek el.