TOB - OZEÁS KÖNYVE

Bevezetés

Ozeás könyve a héber könyvek rendje szerint a tizenkét próféta könyveinek  gyűjteménye élén áll (ezt a latin  "Vulgata" szerint vettük át), mint pedig a régi görög verzió, a  "Septuaginta" rendje szerint. Ozeás bizonyára a legrégebbi az író próféták közül - vagyis akiknek neve egy bizonyos könyvhöz kapcsolódik -, valamivel korábbi, mint Ámosz próféta. Ozeás az Északi Királyságban élt és szólt, amit Izraelnek nevez (vagy Jákobnak, 12,3); gyakran Efraimnak, 4,17), a VIII. század harmadik negyedében. A könyv első verse egyetlen izraeli királyt nevez meg, Jerobeámot, Joás fiát. Ez a Jerobeám, a második e néven, hosszan és sikeresen uralkodott, de utolsó előtti királya volt Jehu dinasztiájának, amelynek közeli kihalását Ozeás bejelenti 1,4. (A 2Kir, 14,23 ... 17,23-ig, feljegyzéseket tartalmaz azokra az uralmakra vonatkozóan, amelyek alatt Ozeás tevékenysége folyt). Zecharját, II. Jerobeám fiát hathavi uralkodása után meggyilkolták, de Sallum, a trónbitorló, csak egy hónapot ért meg Szamariában, mivel őt is megölte Menachem. Ő hosszabb ideig uralkodott és fia, Pekachja követte, de kétévi uralom után megölték. Pekacht, az új trónbitorlót Hósea öli meg néhány évvel később, akinek neve azonos a prófétáéval és aki Izrael utolsó királya. Három esztendei ostrom után Szamárinak az asszírok általi elfoglalása (721-ben, vagy 722-ben), az Északi Királyság végleges pusztulását jelenti. Egyébként a könyv első verse Judea Déli Királyságának több királyát említi meg, akik Izrael dinasztikus összeomlásának tanúi, egy utolsót névszerint megemlít, Hiszkiját, aki Szamaria legyőzése után is uralkodott. Ozeás könyvében egyébként, főként a 7. fejezetben, bizonyos utalások találhatók arra a zavaros időszakra, ami a II. Jerobeám uralmát követte és a palotaforradalmakra, amelyek kisérték. A könyv elején elhelyezkedő kronologikus utalások tehát későbbiek, mint az Északi Királyság megsemmisítő vége. Nincs döntő bizonyíték arra, hogy Ozeás maga tanúja volt Szamaria bukásának, utalásai valószínűleg egy judeai szerkesztő műve, amikor Ozeás beszédeit össze gyűjtötték, hogy könyvet formáljanak belőlük. Ha elhallgatták azok nevét, akik II. Jerobeám után Izrael felett uralkodtak, ez a próféta által közvetített, az Úr nevében hangoztatott ítéletet sugározza: királyokat választottak nélkülem (8,4). Ezek bitorlók, nem törvényes királyok, akiknek neve megérdemli, hogy elmerüljön a múltba.

Történelmi helyzet

Az Északi Királyság ingatag politikai helyzete hasonló a külső politikai helyzet bizonytalanságához. Asszíria a Közel-Kelet elsődleges hatalmává fejlődik. III. Tiglath-Pilézer és utódai, V. Salmanasszar és II. Szargon kénytelenek hadműveleteket vezetni nyugaton: Szíria arámi királyságai, Fönícia városai, Izrael birodalma és a filiszteus városok ennek a terjeszkedésnek következményeit szenvedik el. Juda királyságát nem kímélik meg teljesen (de Izajás könyvének legrégebbi jóslataiban, amelyek észlelhetően egyidejűek Ozeáséivel, megtalálható ennek a drámának visszhangja), de több mint egy évszázaddal túléli ellenséges északi testvérnépét. Ebben az időszakban a másik nagyhatalom a Közel-Keleten Egyiptom, már legyengült, de állandó zavarokat kelt az Asszíria által leigázott tartományokban. Ozeás könyvében láthatjuk Efraim-Izraelt állandó ingadozásban a két nagyhatalom között (7,11), olyan játszmába bonyolódva, amelynek tragikus kimenetele nem kerüli el a próféta világos látását: ez rövid idon belül az asszír hatalom általi, szökőárhoz hasonló megsemmisítésére vezet, elnyomással, az elit réteg elhurcolásával. Olyan politikával, amellyel a hódítók a leigázott országos végleges behódolását biztosíthatják (8,8). Kik elmenekülhettek Egyiptomban keresnek majd menedéket (9,6).

Vallási és erkölcsi összefüggés

A kül- és belpolitika nem egyedüli tárgya a próféta bírálatának és Isten nevében kiadott ítéleteinek. Izraelt mélységes erkölcsi romlással vádolja, (4,1-2; 6,7-10; 7,1), a szociális igazságosság teljes hiányával, az elit réteg felelősségérzetének elhanyagolásával. A vallási hűtlenségben látja elsősorban az összes romlás gyökerét és a szerencsétlenségek okát. Ozeás nem az első próféta Izraelben, aki a vallási kompromisszumok ellen emeli fel szavát, aki visszaköveteli az Úr parancsa szerinti tisztaságot és kizárólagosságot, mert o volt az, aki kihozta Izraelt Egyiptomból és Ő nem tűr osztozást. De talán a helyzet, amivel a próféta szembesül nem olyan egyértelmű, a behódolás álcázottabb és mégis veszedelmesebb, mint amilyen például Illés idejében volt (1Kir 18).

A legerősebb csábítást Kánaán istenei jelentették. Vonzó volt ezeket elfogadni, nem okvetlenül az Úr helyett, hanem mellette. Ezek a helyi istenek a paraszti élet mindennapi szükségleteire specializálódtak: a természeti erők istenei voltak, az esőké, a viharoké, a föld termékenységéé. Úgy gondolták, hogy nem hagyják el az atyák Istenét, de megszerzik maguknak a helyi istenek kegyeit is, minden eshetőségre. Ezt a vallási kompromisszumot megkönnyítette az a tény is, hogy a nép egy részére ez csupán visszatérés volt régi gyakorlatukra, amit többé, vagy kevésbé elhagytak a Szichemnél kötött szövetségkor (Józs 24). A magaslati helyek csábításával (4,12-13) Ozeás szembeállítja azt a hódítást, amit az Úr fog végezni a népéért, 2,16-25. A próféta messzire megy el: visszafordítja a kánaáni vallás résztvevői ellen saját érveiket. Nem az Úr maga az, és nem a kánaáni istenek, aki népe számára a föld termékenységét biztosítja (2,7-11; 23-25; 14,6-9).

A próféta házassága

A próféta vakmerősége szinte megdöbbentő. Saját életében képletesen magára vállalja az Úr és hűtlen népe közötti viszonyt. Mondhatni Isten helyébe állítja magát, átéli azt, amit az Úr érezhet. Ozeás könyvében szembetűnő, hogy az Úr legtöbbször első személyben beszél. Ozeás házassága (a könyv első három fejezete), mindig is a szentírás-értelmezés legvitatottabb pontjai közé tartozott. Igaz, amire még később rátérünk, nem bír nagy jelentőséggel az anekdotikus szemlélet a próféta küldetésének jelentőségével szemben. Mégis, nem egészen közömbös, hogy a próféta valóban megélt-e házasságában egy drámai emberi tapasztalatot, de nem valószínű, hogy egyszerűen jelképről lenne szó. A jegyzetekből kitűnik, hogy Ozeás gyermekeinek neve jelképes, de nem ez az eset Gomernél. Ha azonban tisztán elképzelésről van szó, akkor elsősorban Ozeás feleségénél mutatkozott volna meg, egészen a nevéig, az allegória. Ozeás házassága nem fikció, hanem jelkép. Épen ezért majdnem lehetetlen és felesleges is keresni az anekdotikus elemet. Ez prófétai cselekedet, ugyanúgy, mint a próféták által véghezvitt más cselekedetek (lásd Iz 20,1; ApCsel 21,10-14), amiknek jelentését saját maguk adják meg. Ozeásnál az egész könyv kommentár az 1-3 fejezetek prófétai cselekedeteihez. Sokat vitatkoztak azon, hogy az Oz 3 egy házasságról beszél-e, más asszonnyal mint Gomer - lásd a 3,1-re vonatkozó jegyzetet a fordítás nehézségéről. Valószínűbb, hogy Oz 3 még Gomerre vonatkozik és láthatjuk benne Ozeás szeretetének elmélyülését Gomer iránt, vagyis az Úr szeretetét népe iránt. Ozeás tud Gomer hűtlenségéről, kétségbeejtő az. A szokatlan kifejezés, "parázna nő" már jelképes (lásd a jegyzeteket). Valószínű azonban, hogy Gomer olyan nő volt, aki kapcsolatban állt a kánaáni eredetű termékenységi kultusszal és résztvett a szertartásaikon (lásd, ezt sugallják a 2,4-15; 4,13-14 versek). Ilyen nőt feleségül venni már őrültség volt, ugyanolyan, mint az Úr szeretete népe iránt. Őt újra visszavenni és ragaszkodni hozzá olyan szeretettel, ami nem talált viszonzásra, rendkívüli elmélyült érzelemről tanúskodik. Csupán a teljes elhagyatottság megpróbáltatása - férjével való kapcsolatra vonatkozóan is - vezetheti el Gomert a meggondolásra és megtérésre. Csakis a minden javaiktól való teljes megfosztás megpróbáltatása - beleértve vallási kincseiket is, az Istennel való kapcsolatukat - vezetheti el Izraelt a magábaszállásra és Istenhez való visszatéréshez. Oz 3 kinyilvánítja Ozeás ragaszkodását Gomerhez, hűtlenségében is: épen mert az! És az Úr ragaszkodását népéhez, egészen bűnében is, bűne ellenére, amiből nem képes kilábolni: egyedül Istennek iránta való szeretete szabadíthatja meg. Ozeás házasságának szertelen kalandja olyan tapasztalatot közvetít, ami megérteti az emberekkel Isten szeretetének mélységét. Ezt az idők teljességében a keresztény hit számára Pál apostol így fejezi ki:  "Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus erre alkalmas időben meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki; legföljebb jó emberért vállalják a halált." (Róm 5,6-8). Amikor Ozeás Gomert úgy szerette amilyen volt, megértette és ki tudta fejezni az Úr szeretetét népe iránt, aki szerette azt úgy, amilyen volt. Ezért van, hogy Ozeás könyvében a szeretet felülmúlja a felháborodást és a haragot. De ez nem idillikus és mit-sem-tudó szerelem, ez a szenvedés által edzett szerelem, igényességében nem tűr visszaesést.

Izrael Istene és a Baálok

Ozeás az Úrnak és egyedül az Úr számára, követeli azokat a kiváltságokat, amik - úgy vélték - Kánaán istenének járnak. Szigorú hajthatatlansággal fordul szembe e vallás jelképeivel és szóhasználatával - nem pusztán vallási gyakorlataival. Rátapint bizonyos szavak hasonlóságára (lásd főként 14,9 jegyzetét): rejtetten, finoman teszi ezt. Ezzel szemben elnézést nem tűrően kárhoztat egy általánossá vált szokást: a baál szó, ami urat jelentett, egyik kánaáni isten neve volt; ez volt az a név is, amellyel az asszony urát nevezhette; végül Izraelben felvették azt a szokást, hogy használják az 'Úr Isten' megnevezésére is. Ozeás azt akarja, hogy baál nevét ne is ejtsék ki többé (2,19), nemcsak amikor más isteneket jelölnek meg, hanem amikor az Úr megjelölésére használják (2,18). Valószínűleg hasonló a helyzet az ábrázolások, bálványok teljes elítélésekor. Ezekben nem kifejezetten egy istenséget lehetett látni, hanem annak jelképét: így az Észak szentélyeinek fiatal bikái (amiket Ozeás gúnyból marháknak nevez), jelképek voltak számára, nem pedig az istenség ábrázolása. Ismertek Kánaánból istenség-ábrázolások emberi alakkal, amelyek egy állatalakon állnak, ezek csak az istenség tartóját képezték, aki maga láthatatlan. Azt hitték, hogy egyidejűleg kifejezik tiszteletüket az Úr transzcendens voltának és az emberekhez olyan vallási nyelven szólnak, amit képesek voltak megérteni, amikor olyan jelképeket használtak, amik ismerősek voltak nekik. Amikor azonban a próféta ezen a ponton szilaj hajthatatlanságot gyakorol ez azért van, mert ez a gyakorlat bizonyult a kompromisszumokhoz vezető útnak (Ozeásnak ezt a magatartását hasonlítani lehet Pál apostol álláspontjához az áldozatul felajánlott húsokkal kapcsolatban, (Kol 8-10). Ez a magatartás szöges ellentétben van avval, amit a próféta máshelyütt tanúsít, mivel - amint ezt már korábban említettük - az Urat úgy mutatja be, mint az igazi Istent, akitől a föld termékenységét lehet várni, de ezt rejtetten, óvatosan teszi, 14,9. Gondosan ügyel, hogy ne tegye meg az Urat a természeti erők hatalmává, amelyek természetes változásait viszont tiszteletben tartja (olvassuk el figyelmesen a 2,12-24 verseket). Minden esetre az ellentét nem jelent ellentmondást, sőt mód arra, hogy színes és heves kifejezésekkel árnyalatokat szemléltessen. Ozeásnak nem szándéka az Urat kivonni az emberek vallási elképzeléseiből és szóhasználatából, de azt akarja, hogy a vallás mentes legyen minden megalkuvástól.

Ezért van, hogy a próféta állandóan vitába száll a külső vallásokkal, azok gyakorlatának áldozataival és szertartásaival. Nemcsak a kétes gyakorlatokról van szó (4,12-14), hanem a leghagyományosabbakról és a legismertebbekről. Amit elítél az nem annyira az áldozat és szertartás magában véve, hanem a szellem, aminek alapján ezt a vallást gyakorolják, a biztos tudat, hogy ezeknek a szertartásoknak pontos gyakorlása elegendő arra, hogy automatikusan megszerezzék Isten kegyét. Hasonlítsuk össze 6,1-8 és 14,2-4 verseket. Az Úr nem hagyja magát megcsalni a kegyesség olyan kinyilvánításaival, amelyek abban a pillanatban őszinték lehetnek, de nem jelentenek elkötelezettséget az életre. Valódi megbánás jeleire vár és a szeretet bizonyítására, amely az élet cselekedeteiből árad. Itt Ozeás túlmegy a negatív vitatkozáson: "Meggyógyítom hűtlenségüket" (14,5): nem egyedül Isten az, aki a bűnös embernek megadja, hogy végre élhesse a szeretetnek e valóságát? A 2,20-22 vers kinyilvánítja, hogy az igazságossághoz és a régi szövetségen alapuló joghoz az Úr hozzáadja a szeretetet és gyöngédséget, maga és népe között újfajta viszonyt alakít ki bensőséges hűséggel és igazsággal, amit itt a szerelem intimitása juttat kifejezésre. Jeremiás, aki annyit köszönhet Ozeásnak, azt mondja, hogy ez egy új szövetség és ennek bevezetésére Isten kicseréli az emberek szívét (31,31-34).       

Ozeás könyve igen sötét időszakot idéz fel. Az erkölcsi és szociális helyzet leromlott; a vallási helyzetben eluralkodik a hűtlenség; a politikai helyzet világosan látó szemlélő számára kétségbeejtő. Kétségkívül, a próféta üzenete telve van szemrehányásokkal és fenyegetésekkel. De újra találkozunk avval az ellentéttel, amelyre fel kell figyelnünk: Ozeás üzenetének mélyén a gyengédség és remény szavai tűnnek fel. A történelem körülményei, az emberek magatartása sötét képet mutatnak. De az Isten nevében közvetített szemrehányások - ezek annál hevesebbek, mivel a csalódott szeretet szavai - váratlanul helyt adnak olyan szeretet kiáradásának, amit semmi nem rendít meg, mert, amint kezdeményező volt (9,10; 11,1), övé lesz a végső szó is: nemcsak legyőzi a haragot, 11,6-9, de még a bűnt is eltörli, 14,5.

A könyv felépítése

Bizonyára nem véletlen, hogy a könyv csodálatos ígérettel fejeződik be, egyes jelek ennek a gyűjteménynek valamiféle összeszerkesztésére utalnak, de nem könnyű felfedezni bizonyos tervszerűséget. Ténylegesen jóslatok és meghatározott körülmények között elhangzott szónoklatok gyűjteményéről van szó, amikből csupán néhányat sikerül pontosítani. Az első fejezetek közel jövőre helyezik Jehu dinasztiájának végét; ezek a próféta működésének kezdetén keletkeztek, valószínűleg II. Jerobeám idejében. Az 5. fejezet második része háborúra céloz (amelyet "szíriai-efraimita" háborúnak neveztek), amelyek során Juda északon megnövekedett, Izrael kárára, lásd 5,10. A könyv vége Szamaria pusztulását mutatja be, mint küszöbön álló, de még be nem teljesedett eseményt (13,9-14,1). Ezen a kronologikus kereten belül, ami a VIII. század harmadik negyedének felel meg, számtalan célzást találunk Izrael ingadozó politikai lépéseire Egyiptom és Asszíria között. Heves vádbeszédeket a belső intrikák ellen, amelyek folyamatosan megrendítik a dinasztikus utódlást (7. fejezet, amelynek általános mondanivalója világos, a részletek homályossága ellenére), mindezek jelek, a könyv egészét ugyanerre az időszakra helyezik. A jóslatok nagy része az erkölcsi és vallási helyzetre vonatkozik és az általános benyomás az, minta ugyanazokat a témákat ismételné állandóan, és nem lineáris kompozícióról volna szó, mégha az utolsó fejezet csúcspontnak tekinthető is. Majdnem lehetetlen megállapítani Ozeás szerepét szavainak írásba foglalása terén. Megfigyelhetjük, hogy az első három fejezet hangvétele sokkal személyesebb, mint a könyv többi részéé, valószínű tehát, hogy itt Ozeástól eredő részletekről van szó. Azonban, ha ki akarjuk bogozni a biográfiai elemeket, hogy a próféta életének egy szakaszát rekonstruáljuk és még inkább, a mélyebb pszichológiáját, félő, hogy sikerünk elmarad és elsiklunk küldetésének lényege mellett. Bármi is volt házasságának tapasztalata (pontosabban, a 3. fejezet második házasságára vonatkozik-e, vagy ellenkezőleg az első kaland újrakezdésére), sokkal fontosabb tudomásul venni, hogy mindezt nem önmagáért hozza tudomásunkra, nem Ozeás és hűtlen felesége közötti ügyet ismerteti, hanem szimbólum amely az Úr és az általa kiválasztott nép közötti viszonyra vonatkozik. A gyermekek nevei, az állandó áttérés második személyről harmadik személyre, egyes számról többes számra szándékos zavarkeltés az anya és gyermekei között, akiket ugyanazokba szemrehányásokba foglal be, mindez azt jelzi, hogy amit ebből a szívettépő történetből megtudunk nem arra szolgál, hogy kíváncsiságunkat kielégítsük, hanem "a mi okulásunkra" - 1Kor 10,11; lásd Oz 14,10. Már említettük, hogy a könyv legelső versét minden valószínűség szerint Judeában írták, Szamaria bukása után. A könyv többi részében is folyamatosan vannak jelen a judeai szerkesztésre utaló jelek (lásd 1.7-et és a jegyzetet): ennek alapján rámutattak, hogy azok a kifejezések, amelyek először az Északi Királyság különleges helyzetével kapcsolatosak hogyan kerülnek alkalmazásra Juda királyságával kapcsolatban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden olyan részlet, ahol Juda neve szerepel judeai szerkesztőtől származik. Végül a könyv utolsó verse, ami visszapillantás a prófétai üzenet egészére, ahogyan az írásban megörökítésre került, valószínűleg szintén egy szerkesztő műve. Ezeknek az irodalomkritikai megjegyzéseknek nem kizárólag technikai jelentősége van: ennek az eljárásnak alapján a bibliaírók rámutattak Isten szavának  mindig eleven aktualitására, a konkrét történelmi körülményeken túlmenően, amiknek hatása létrehozta a megfogalmazást.

Bár valószínűleg Ozeásnak kis része volt szavainak írásba foglalásában, meg kell állapítani, hogy hűségesen adták azokat vissza; a nyelvezetnek és stílusnak igen személyes jellege ennek határozott jelei. Stílusa szenvedélyes, heves, nyelvezete erőteljes és hangzatos. De nyelvezete gyakran nehéz, stílusa gyakran homályos, főként tömörsége következtében, ami szépségét képezi. Mondatai szándékosan rövidek és ritmusosak, de kifejezésének tömörsége, a rövidítések, a koordináció hiánya, mindaz ami hozzájárul ahhoz, hogy elbűvölő költeményként hasson Ozeás könyvét egyik legnehezebb héber Ószövetségi olvasmánnyá teszi, mivel egyike azoknak a szövegeknek, amik felett a konjekturális kritikát legszívesebben gyakorolták.

A könyv hatása

Ozeás könyve mély hatást gyakorolt az egész Bibliára. Kétség kívül Jeremiás az, az Ószövetségben akire leginkább hatott. Átvette a pusztában vándorlás témáját (lásd  Jer 2,2-3 és Oz 2,17), pontosította az új szövetségét. Ozeás könyvének legnagyobb sikere az a kép volt, amit házasságról fest, minden együttjárójával: a hűtlenséggel, házasságtöréssel, prostitúcióval, amivel megvilágította a viszonyt Isten és az o népe között. Megtaláljuk ezt Jeremiásnál (2,23-24; 3,1; 30,14; 31,22), Ezekielnél (16 és 23), Izajás könyvének második részében (50,1; 54,4-7; 62,4-5) és talán kulcs az Énekek Énekének értelmezéséhez. Minden esetre az Újszövetség a házasság képével jelképezi Krisztusnak és az Egyháznak egységét, ugyanúgy, amint az Ószövetségben jelképezte az Úr és népe közötti egységet (Mk 2,19-20; Ef 5,25, stb.). Az Újszövetség tizenhétszer idézi Ozeás könyvét, de hatását nem csupán ugyanazon képek visszatérésével és a kifejezett hivatkozások számával lehet lemérni. Ozeás könyvének teológiája Isten szeretetének teológiája. Ez a szeretet az apának fia iránti gondoskodásának és gyengéd szeretetének képében fejeződik ki. Az emberi szenvedély nyelvezetét használja fel a férfinek az asszony iránti szerelmében. Mivel Ozeás merészelte kimondani, mi is utána mondhatjuk: az Úr szenvedélyes Isten, szól vágyáról, csalódottságáról, felháborodásáról, haragjáról - de gyengédségéről is, amely mindig az erősebb, mivel az utolsó szó nem a haragé és a megtorlásé, de az elkerülhetetlenné vált megpróbáltatásokon túl a hűségben megmaradó boldog egyesülésé. Ez tehát olyan gyengédség, amely teljes ellentéte a gyengeségnek: ez Isten ereje, amely képes az emberi szívet megváltoztatni és bűnnek még az emlékét is eltüntetni. Mindezen túl, Isten nem is várja meg a bűnös megtérését, hanem eléje siet. Így Ozeás könyve a teológia és a vallásosság legmélyéig jut el, mert amikor Isten gyengédségét idézi fel, Istent idézi fel valóságában: O a szeretet, ha nem is fejezi ki szóval, olyan világosan, mint Szent János, felidézése Ozeás könyvében ugyanolyan értelmű.

Mivel a lényegre jut el üzenetének mélysége és hevessége által, Ozeás könyve ma is és a múltban is Istennek népéhez, Egyházához intézett szava. Az utolsó vers felszólítja az olvasót, hogy figyeljen Isten szavának mindenkori érvényességére:  "Aki bölcs, értse meg ezeket! Aki értelmes, lássa be ezt mind!", vagy, ahogyan Jézus mondja:  "Akinek füle van, hallja meg...". Ezért a bibliai kinyilatkoztatások, beiktatva a történelem keretébe, azok számára, akik hallják, mindazok számára, akik felnyitják e könyvet, Isten szavát közvetítik. Népe, Egyháza számára az Úr ma is Ozeáson keresztül a szemrehányás és gyengédség, a szigor és szeretet szavait intézi. Isten szeretetének igénye van: tartsatok távol magatoktól mindenféle igazságtalanságot, tartózkodjatok a bálványok csábításaitól: ez az igény teljes, nem tűr megalkuvást. De ez az igény a tényleges szeretet igénye: ha Isten egyedül kíván az emberek szívében lenni, ez azért van, mert ténylegesen o egyedül van, a bálványok semmik és ami egyedül az embertől ered csak illuzórikus segítség azok számára, akiket Isten kiválasztott magának: egyedül az Úrtól ered a boldogság és az élet. E szavakkal fejeződik be Ozeás könyve, olyan szóval, ami a hit reményét alapozza meg. Ozeás könyve természetesen nem foglalja magában a teljes bibliai kinyilatkoztatást, de olyan messzire és mélyre jut el, hogy ma is, olvasásakor felcsillanni érződik a remény és Isten népe kénytelen magába szállni, hogy hitének mélységét felmérje.

Vissza a ÓSz menühöz