TOB - CÍMPasztorális levelek

A páli műben a két - Timoteushoz és Titushoz írt - levél homogén egészet alkot, mind irodalmi, mind pedig tanítási téren. Nem számítva a rövid, Filemonhoz intézett írást, ezek az egyetlen levelek, amelyek név szerint megnevezett személyeknek íródtak. Mióta D.N. Berdot és P. Anton, a XVIII. század elején, "Pasztorális levelek"-nek nevezte ezeket, ez az elnevezés hagyománnyá vált. Valóban, ez az elnevezés jól hangsúlyozza ezeknek az írásoknak különleges karakterét, melyek elsősorban az egyházak "lelki pásztorainak" szóló útmutatásokat tartalmaznak.

Címzettek

Timoteus

Timoteusról első kézből való felvilágosításokkal rendelkezünk, részben Lukácstól az ApCsel.-ben, részben magától Páltól.
Pál először Listra-ban (Likaonia egy városa) találkozott avval, aki kifejezetten "segítőtársa" lesz majd (ApCsel 19,22). Likaonia római kolónia volt, melyet Augustus Kr.e. 6 körül alapított. Timoteus a város jobb polgári rétegéhez tartozott. Apja "hellén" volt, amint mondják (ApCsel 16,1), szemben az autochtonokkal, akik a likaoniai dialektust beszélték és akiknek híre nem volt túlságosan jó. Azt is gondolják, hogy pogány volt, mivel Timoteus nem lett körülmetélve a nyolcadik napon, a zsidó törvénynek megfelelően. Anyja, Eunike, aki zsidó volt és keresztény lett (ApCsel 16,1) és nagyanyja Lois, akiben képmutatás nélküli hit lakott, legifjabb kora óta tanították a szent írásokra (2Tim 3,15).(2Tim 1,5).
Amikor elkezdte munkálkodását Pál mellett, viszonylag fiatal volt (1). Körülbelül tizenöt évvel később az apostol még így írhatott neki: "Senki meg ne vessen ifjú korod miatt" (1Tim 4,12; lásd 5,1; 2Tim 2,22). Inkább félénk és tartózkodó modorú volt (lásd 1Kor 16,10; 2Tim 1,8), gyenge egészségű, gyakran vett erőt rajta gyengeség. Tudjuk, hogy az apostol hogyan korholja szeretettel ez ügyben: "Ezután ne csak vizet igyál, hanem - gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel - élj egy kevés borral is" (1Tim 5,23). Hogy ne legyenek nézeteltérései a zsidókkal, körülmetélte őt (ApCsel 16,3). Egy általunk nem ismert időpontban, Timoteus a vének gyülekezetétől részesült a kézrátételben (1Tim 4,14; 2Tim 1,6).
A tanítvány apostoli működésére mély jegyet nyomott mesterének működése. Pál gyengéden így nevezte: "Timoteust, a mi testvérünket és a Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten szolgáját (1Tessz 3,2). Gyakran magával vitte igehirdető útjaira (lásd ApCsel. 17,14-15; 18,5; 20,4; 2Kor 1,19). Ott találjuk Timoteust Pál mellett, amikor több levelét írja: 1 és 2 Tessz (1Tessz 1,1; 2Tessz 1,1), a 2Kor (2Kor 1,1), a rómaiakhoz (Rom 16,21), a filippieknek (Fil 1). Pál rendkívüli küldetéssel is megbízza Macedóniában (lásd ApCsel 19,22) speciálisan a tesszalonikaiakhoz, mivel mindig aggodalomban voltak a parúzia miatt "hogy megerősítsen titeket és bátorítson hitetekben" (1Tessz 3,2.6). Elküldte még a korintusiakhoz is, hogy emlékeztesse őket "hogyan élek Krisztus Jézusban" ahogyan ezt tanította "minden gyülekezetben" (1 Kor 4,17) (lásd 16,10). Ezek a tanúvallomások, amelyeket az Újtestamentumi írások során a véletlen tudomásunkra hozott, arra engednek következtetni, hogy az együttműködés az igehirdetés területén Pál és Timoteus között különlegesen szoros volt.
Pál barátsága Timoteus iránt teljesen zavartalan volt. Mikor már a hóhér börtönének ajtaja előtt áll majd, élete végén, utoljára még látni kívánja azt (2Tim 4,9.21), akit "a hitben igaz fiamnak" nevez (1Tim 1,2).

Titusz

Csak kevés felvilágosítással rendelkezünk Tituszról, mivel Lukács soha nem említi meg az ApCsel-ben. "Görög" családból született, vagyis pogány családból (Gal 2,3), valószínűleg maga Pál térítette meg (lásd Tit 1,4), aki elvitte őt a jeruzsálemi gyülekezetbe (Gal 2,1-3). Nem kötelezték arra, hogy körülmetélkedjen (vö. Gal 2,3), mint ahogy ez Timoteus esetében történt. Működése döntő volt a korintusiak esetében, annak eligazításában. Eldöntötte a helyzetet Pál irányába (lásd 2Kor 7,7) és meg tudta szerettetni magát a korintusiakkal. Utóbbiaknak írva, Pál ezt a nagyszerű tanúságtételt teszi róla: "Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, a ti kesergéseteket, a ti hozzám való ragaszkodástokat, úgyhogy még jobban megörültem ... ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét ... Az ő szíve még jobban felétek fordul, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, hogy félve és aggódva fogadtátok őt" (2Kor 7,7.13.15).
Pál értékelte tehetségét és emberszeretetét, mivel megbízta őt a krétai keresztény közösségek megszervezésének befejezésével (Tit 1,5). A 2Tim 4,10 szerint valószínűleg Pállal volt Rómában egy darabig, második fogsága idején és azután elindult Dalmáciába.

Időpont és hely

A második Timoteushoz írt levél

A második Timoteushoz írt levéllel kezdjük, mert itt, úgy tűnik, jobban célba jutunk. Úgy látszik, hogy ez, dátumát tekintve, az utolsó a Pasztorális levelek között. Pál ebben valóban így ír: "Futásomat elvégeztem" (4,7). Tehát közvetlenül az apostol halála előttről való volna.
Lehet-e beilleszteni ezt az adatot a történelem lefolyásába és Pál vértanúhalálát pontos időponthoz kötni? Ez nehéz vállalkozásnak tűnik. Két megoldás kínálkozik:
- az első elfogadja a pasztorális levelek autentikus voltát és feltételezi, ennek következében, Pál második bebörtönzését (második fogság). Ez az elfogatás Nero üldözése alatti időben lett volna (64 és 68 június között). Az apostol ekkor halt volna vértanúhalált, talán a 67. évben (lásd Eusbe, Histoire ecclesiastique, II. XXV,5). Tehát erre a dátumra tevődne a 2Tim levél szerkesztése.
- a második megoldás nem fogadja el a Pasztorális levelek teljes autentikusságát és szerkesztésüket egy határozottan későbbi időpontra helyezi, az I. század végére, vagy a II. század elejére.
Ezeknek a szövegeknek elemzése nem teszi lehetővé biztonsággal a döntést egyik irányban sem. Akármelyik álláspontot fogadjuk is el, bölcs dolog tehát egy bizonyos valószínűségi hányadossal számolni.
Íme a probléma alkotóelemei: a Második Timoteushoz írt levél úgy látszik, Rómában íródott (1,17), egy különlegesen szigorú bebörtönzés alatt: Pál meg van láncolva, "mint egy gonosztevő" (2,9); ez a bebörtönzés számára megszégyenítő jelleget ölt: két alkalommal is kéri Timoteust, hogy ne szégyellje őt (1,8.12), hanem tegyen úgy, mint Oneziforos, aki nem szégyellte bilincseit (1,16) és "nagyon" kereste Pált, amikor Rómában volt. Az apostol egyébként semmiféle illúziót nem táplál perének kimenetelét illetően. Tudja, hogy távozásának ideje közel van, hogy nemsokára feláldoztatik (4,6). Nagyon egyedül érzi magát: Demas elhagyta "mivel ehhez a világhoz ragaszkodott", Crescens Galiciába, Titus meg Dalmáciába ment (4,10). Egyedül Lukács volt vele. Kéri Timoteust, hogy igyekezzék a tél beállta előtt megjönni (4,9) (4,21).
Pálnak egy római fogságáról van szó - nevezzük az első fogságának - az ApCsel szerint olyan fogság, mely 61-63 között van. De ennek az első fogságnak körülményei semmiképpen nem egyeznek a második, Timoteushoz írt levélben leírtakkal: Pál akkor egy általa bérelt lakásban lakik és szabadon fogadhatja azokat, akik meglátogatják. Fel kell tehát tételezni egy második fogságot, amelynek során fogalmazta a levelet, mely fogságról az ApCsel nem beszél, vagy pedig el kell utasítani a levél történelmi adatait és vitatni annak teljes autentikus voltát.
Íme egy másik adat. Pál kéri Timoteust, hogy hozza el neki köpenyét, amelyet Troasban, Karposnál hagyott, valamint könyveket és főleg a pergameneket (4,13). Azonban nem lehet azonosítani ezt a tartózkodást Troasban avval, amelyikről Lukács beszél az ApCsel 20,5-ben. Ez a tartózkodás az ApCsel szerint öt évvel előzi meg az (első) fogságnak végét. Nem tételezhető fel, hogy Pál egy téli köpenyt öt évig Karpos barátjánál hagyott volna.
Egy utolsó észrevétel: Pál megjegyzi, hogy Trofimost betegen hagyta Miletosban (4,20). Ez az adat nem vág össze az ApCsel 2,29-cel, ahol ugyanazt a Trofimost jó egészségben látjuk járkálni Jeruzsálemben Pállal, első fogsága előtt.
Mindezen okok miatt nem lehet összetéveszteni Pál római tartózkodását a 2Tim szerint avval, amelyikről Lukács az ApCsel-ben a 28,30-ban szól. Ezért egyesek védelmezik ezt a feltevést, hogy egy második római fogságnak is kellett lennie.

Az első Timoteushoz írt levél és a Titushoz írt levél

Ez a két levél ugyanazt a szókincset használja és ugyanazokat a témákat tárgyalja, mint a második Timoteushoz írt levél Ezért határozottan egy időpontból kell származniuk. Az adatok, melyek pontosabb kronológiai meghatározáshoz vezetnének, gyengék. Egyszerűen annyit lehet megállapítani, hogy ez a két levél nem íródott sem a harmadik missziós út előtt, sem azalatt, sem a második Timoteushoz írt levél után.
Az 1Tim 1,3 szerint Pál Macedóniába megy és Timoteust Efezusban hagyja, hogy a közösséget vezesse. Nem valószínű, hogy Timoteusnak ez az efezusi tartózkodása a "harmadik" missziói út ideje alatt lett volna, mivel Timoteus egész idő alatt Pál közvetlen közelében tartózkodott. Másrészről a tévedések, amelyek a közösségbe bejutottak és amelyeket az apostol előre megmondott a véneknek mondott búcsúbeszédében (ApCsel 20,29), azt engedik következtetni, hogy az efezusi egyházat már bizonyos ideje alapította. Megint oda jutunk tehát, hogy az előbbi alternatívát felállítsuk: vagy visszautasítjuk ezeknek az adatoknak történelmi voltát, vagy pedig feltételezzük, hogy Pál első római fogsága után, mely 63 körül fejeződött be, újra kezdte apostoli működését és a levelet 63 után írta, a második Timoteushoz írt levél előtt.
Ugyanezt a feltevést tehetjük Titusnak írt levéllel kapcsolatban. A Tit 1,5 szerint Pál Titust Krétában hagyta, hogy befejezze az egyház megszervezését, amelyet ott alapított. Egy utazás során ír neki (Tit 3,12) és kéri, hogy jöjjön hozzá Nikopolisba, hogy ott töltsék a telet. Ha ezek az adatok pontosak, akkor ez a missziói tevékenység azokra az évekre tevődik, amelyek Pál szabadulását követték, 63-67 körül.

Tartalmuk

A Pasztorális levelek és a Pál-i jelleg

A Pasztorális levelek homogén voltát általában nem cáfolják. Más a helyzet a Pasztorális levelek teológiája és a Pál-i jelleg összefüggése terén. Ha összehasonlítást teszünk egyik és másik között, megállapíthatunk meglepő hasonlóságokat ugyanúgy, mint jelentős különbségeket és az ebből a tényből származó értelmezésekből adódnak a teljesen ellentétes vélemények.

Hasonlóságok

Joggal lehetett azt mondani, hogy "sehol, a többi páli irodalomban a páli tan nem jelenik meg olyan világosan, mint a Pasztorális levelekben". És tény az, hogy jónéhány nagy páli állítás megtalálható a Pasztorális levelekben: az isteni irgalmasság Jézus Krisztusban nyilvánult meg, aki azért jött el, hogy megmentse a bűnösöket (1Tim 12-17); az ember a kegyelem által üdvözül (Tit 3,7) és a hit által (1Tim 1,16; 2Tim 3,15); a véghezvitt cselekedetek általi megigazulás kizárt (Tit 3,5; 2Tim 1,9); a keresztséget szoros összefüggésbe hozza az üdvösséggel (Tit 3,5); az emberek üdvössége az Isten örök tervének megfelelően megy végbe (a most közölt "titok" 1Tim 3,16). Ehhez még hozzá kell adni a rabszolgákhoz intézett buzdításokat (1Tim 6,1-2) és azokat, amelyeket a hatóságokkal szembeni állásfoglalásokról közöl (1Tim 2,1; Tit 3,1); a hangsúly, amit az apostol szenvedéseinek hasznosságára helyez a hívek javára (2Tim 2,10); az apostol érzelmeinek felidézése (mint az alázatosság, 1Tim 1,-12-14, vagy a Timoteus iránti szeretet, 1Tim 1,2.18; 5,23; 2Tim 1,2; 1,4; 4,9,21 stb.); a tapintat, amellyel el kell járni azokkal szemben, akik megtévednek (2Tim 2,25). A hasonlóságok sora elég hosszú ahhoz, hogy az ember kénytelen legyen megállapítani (mint minimumot), hogy a Pasztorális levelek a páli miliőben lettek megírva.

Különbségek

Azonban a Pasztorális levelek teológiája és a nagy páli anyag teológiája közötti különbség nem kevésbé valóságos, mint a hasonlóságok. Megtaláljuk a Pasztorális levelekben a nagy páli állításokat az üdvösségre vonatkozóan, azonban ezek gyakran más szókincs segítségével kerülnek kifejezésre. Ahelyett, hogy a hitet úgy tekintené mindenek előtt, mint köteléket, mely a hívőt Krisztushoz köti, inkább úgy értelmezi, mint a lerögzített tanhoz való ragaszkodást és hűséget (1Tim 4,1; 6,21), az "egészséges tanításhoz"(1Tim 1,10; 2Tim 4,3) és a "kincs"-hez, melyet rábízott Timoteushoz hasonló emberekre (1Tim 6,20; lásd 2Tim 2,2). Felhívták a figyelmet a hangsúlyra, amelyet a "jó cselekedetek" gyakorlására helyez (1Tim 2,10;5,10.25; stb.) és az erkölcsnek olyan felfogására, amelyet "polgári"-nak minősítettek, ellentétként a radikálisabb követeléseivel a nagy páli levelekben: "a hit elsődleges helyét, úgy tűnik, most a "jámborság" foglalja el, ez a kifejezés állandóan visszatér a Pasztorális levelekben, mikor pedig ez teljesen idegen a páli szóhasználatban". A szeretet olyan irányzatot vesz fel, hogy erénynek tűnik a többi között, ahelyett, hogy az volna, amely az összes többit vezérli (1Tim 4,12). A Szentlélek mellékesen van megemlítve és meg kell állapítani, hogy a kegyelmet eléggé korlátozott perspektívában fogja fel (Tit 2,11-12). Aláhúzzák még az eszkatologikus várakozás gyengülését, a hangsúlyt a jelen időben való jámbor életre helyezve (Tit 2,11-14). Mindezek a vonások azt tanúsítják, hogy egy későbbi korhoz értünk, ahol már nem a hit alapjainak lefektetéséről van szó, hanem az Egyház megerősítéséről és annak megszervezéséről az őt fenyegető eretnekségekkel szemben.

Az Egyház szervezete

Abban az időben, amikor a legtöbb apostol már nem volt jelen, a hangsúly az egyházak vezetőinek felelősségén van, a püspökökén és elöljárókén (vagy presbiterekén). Ebből a szempontból a helyzet, amelyet a Pasztorális levelek tükröznek az I. század végének helyzete: nincs itt szó - mint később - egy hatalmat gyakorló püspökség alapításáról, mivel a püspökök és presbiterek gyakorlatilag azonos funkciókkal vannak megbízva (lásd 1Tim 3,1 z jegyzetet). Egyiküknek és másikuknak is felelős feladata, hogy vigyázzanak a kapott tanítás híven való átadására, hozzátéve igehirdetői tevékenységükhöz a szent élet példáját (1Tim 3,1-7; Tit 1,5-9). Meg kell erősíteniök a híveket a hitben a hamis tanítók kezdeményezéseivel szemben. A diakónusoknak pedig, akiknek szintén szent életet kell élniök (1Tim 3,8-13), különleges feladatkörük van a betegek és szegények körében. Elég különös megállapítani, hogy a profetikus vagy karizmatikus szolgálatok a második helyen kerülnek rangsorolásra, talán a rendetlenségek miatt, mint amilyenek a korintusi közösségben előfordultak. Összességében a szolgálatok még nincsenek tisztán elhatárolva; egy szervezési folyamat kezdetéről van szó, amit a hagyomány fog majd kialakítani.

Az eretnekségek

Az eretnekségek, amelyek ellen a Pasztorális levelek állandóan fellépnek és amelyek szükségessé teszik a tanításhoz való hűségre való felhívást, túlságosan általános módon vannak meghatározva ahhoz, hogy azonosítani lehessen azokat a II. században jellemzett gnoszticizmussal. A hamis tanítók, akik magán az Egyházon belül látszanak tevékenykedni, elsősorban zsidó tanokkal látszanak befolyásolva lenni (Tit 1,10), ezek főleg zsidók, akik a törvény tanítói akarnak lenni (1Tim 1,7), akik vitákat indítanak a törvény tárgyában (Tit 3,9) és zsidó mítoszokhoz nyúlnak vissza (Tit 1,14), legendákhoz és genealógiákhoz (1Tim 1,4). De megtalálható tanításukban a gnosztikus dualizmus nyoma is: így a házasság megtiltása és bizonyos étkezési tabuk (1Tim 4,3), bár ezek a tabuk zsidó miliőből is származhattak. Az állítás, hogy a feltámadás már megtörtént (2Tim 2,18), szintén gnosztikus eredetű lehet. Ezek az eretnekségek együtt jártak az erkölcsök lazulásával (lásd a számtalan bűn-felsorolást a Pasztorális levelekben. Meg kell azonban jegyezni, hogy az ilyen felsorolások jól ismertek voltak a sztoikus körökben is: leveleinkbe a diaszpora közvetítésével kerültek be, amely kapcsolatban volt a sztoikus filozófiával. Ez a sztoikus befolyás ezen a ponton rendkívüli módon érezhető a Pasztorális levelekben.

A dicsőítés a Pasztorális levelekben

Nem értékeljük igazságosan a Pasztorális levelek teológiai jelentőségét, ha megelégszünk avval, hogy azon vitatkozunk, hogy mit jelent azokban a püspöki vagy elöljárói cím, vagy az eretnekségekről, amelyeket felfednek. Fel kell tudni ismerni e levelekben a régi Egyház dicsőítő kultuszának bizonyos visszhangját. Ez a dicsőítés különösen szembeötlő néhány primitív hymnus-töredékben, melyeket a Pasztorális levelek közölnek (1Tim 2,5-6; stb), de több részletben is, amelyek Krisztus nagyságát és művét dicsőítik (1Tim 1,12-17).

Hitelesség

A keresztény Egyházak vallják a Pasztorális levelek kánoni voltát. Ez annyit jelent, hogy a keresztény közösség, Jézus Lelke által vezetve, elismeri ezekben a levelekben Isten Szavát. De a hitelesség kérdése nyitott marad: vajon Pál írta azokat? Valóban, ahogyan fentebb rámutattunk, azért van annyi bizonytalanság a szerkesztés időpontja körül, mert ez a hitelesség kérdéséhez van kötve. Az okok, amelyek ezt a habozást motiválják, igen sokrétűek
Itt vannak először a külső kritika érvei. Egyesek szerint ezek erősen a hitelesség mellett szólnak. Római Kelemen, Szmirnai Polikárp, Antióchiai Ignác ismerték és idézték a Pasztorális leveleket. Ez azt jelentené, hogy a római, szmirnai és antióchiai egyházak hagyományai kánoniaknak tekintették azokat. A Muratori Kánon, melyet 180 körül hoztak létre, belefoglalja azokat a páli műbe. Alexandriai Kelemen több, mint négyszer idézi azokat, Ireneus kifejezetten Pálnak tulajdonítja azokat az idézeteket, amelyeket a Pasztorális levelekből kölcsönöz. Ez azt jelenti, hogy a II. század második felében ezek a levelek ismertek, páli eredetűeknek és kánoniaknak ismerik el azokat, pontosan, mint a többi levelet.
Ez a következtetés talán kissé gyors. Minden esetre a Pasztorális levelek és Ignác és Polikárp leveleinek hasonlóságán alapuló érvek sokat veszítenek súlyukból, ha feltételezzük, hogy mindezek az írások egy közös hagyományon alapszanak, amely régebbi, mint a Pasztorális levelek. Ami a Muratori Kánon tanúságtételét illeti, szembe lehet vele helyezni Marcionét, aki a II. század közepén, nem illeszti bele kánonjába a Pasztorális leveleket; igaz, hogy az eretnekségek elitélése és az Ószövetség dicsérete, amelyek ezekben a levelekben találhatók, csak nemtetszést válthattak ki az eretnek tanokat hirdetőből, aki teljes egészében visszautasította az Ószövetséget.
A belső kritika terén a helyzet ugyanilyen bizonytalan. Itt van először a szókincs heterogén volta által felvetett probléma. A Pasztorális levelekben felhasznált 902 szó összességéből 305 sehol máshol nem szerepel Pálnál és 175 sehol máshol az Újszövetségben. Ez sok. Ez egy "hapax"-ot (görög kifejezés, melynek jelentése "egyszeri") jelent 1,55 vers számára a Pasztorális levelekben, akkor, amikor az arány 1 hapax 5,33 versre az 1Kor-nál és 1 hapax 3,66 versre a 2Kor-nál. Milyen következtetést lehet ebből levonni ?
Nem kell azonban felnagyítani ennek a számbeli kifejezésnek jelentőségét. Ezek között a hapaxok között van olyan, amelynek semmiféle különleges jelentősége sincsen. Ez az eset a tisztán alkalmi szavaknál, mint nyomor (1Tim 5,23) nagyanya (2Tim 4,13), vagy latinizmusoknál, mint gonosztevői életet élni (1Tim 2,2) (2Tim 2,2), ami a római tartózkodással magyarázható. Meg kell említeni a bibliai szavakat is, amelyeket az Ószövetség görög verziója használ és amelyek teljesen magától értetődően jöttek annak tolla alá, aki ismerte az Ószövetség görög fordítását.
Magyarázatra szorulnak még azok a hapax-ok, melyek jelentősebbek. Ezek egyszerre következhetnek a tárgyalt anyagból és a szerzőtől.
A tárgyalt anyag különleges: hogyan vezessék az Egyházat, amely Isten háza. Pál ezt soha nem fejtette ki ilyen teljességgel. A helyzet új volta a szókincs felújításához vezet. Megállapították, hogy 50 hapax vonatkozik a téves tanokra, 29 a közösség vezetőinek tulajdonságaira, 61 Timoteus és Titus funkcióira és erényeire és 90 az Egyház általános szervezetére.
Az író maga is megváltozott a nagy levelek időszaka óta. Természetes dolog, hogy egy olyan erőteljes szellem, mint Pálé, elkerüli az elöregedést s annak jele csak a szókincsen mutatkozik meg. Ez nem csupán a Pasztorális levelek sajátja, hanem a teljes páli mű során megmutatkozik. Nem könnyű már bebizonyítani, hogy az 1Tessz és a Kolosszeiekhez írt levelek ugyanabból a tollból származnak, mint az 1Kor.
Egyébként Pál megöregedett. Stílusa lassúvá és fakóvá vált, szívesen moralizálóvá: nem kevesebb, mint 30 parancsoló mód van a 2Tim-ben! Pál elfelejtette a 2Kor-ban használt viharos felkiáltásait, a Gal-beli kitöréseit. "Ez egy konvencionális Pál, aki atyai és könnyű stílusban ír egy mesterséges Timoteusnak" (Loisy). A világosságra és rendre való törekvés előnyben részesíti a szaknyelv használatát, a ritka szavak felé törekszik. Az ilyen nyelvészeti fejlődés természetes dolog egy öregedő írónál. A hapaxoknak ezt a korral való növekedését olyan, korban távol levő íróknál is meg lehet találni, mint Platonnál és Shakespearenél.
Végül hangsúlyozták a titkár szerepének fontosságát ezeknek a leveleknek megszerkesztésében. Ez az érv különlegesen nyomósnak tűnik J. Jeremias számára. A bebörtönözöttek zsúfolt elhelyezése, a piszok és a világosság hiánya a zárkákban, az antik technika szerinti írás nehézségei - ami a 2Tim számára több napi munkát vehetett igénybe - azt engedik feltételezni, hogy a titkárnak jelentős szerep jutott. Azok mellett a részek mellett, amelyeket Pál személyesen mondott neki tollba, mint pl. 2Tim 4,6-18, bizonyára hosszú részleteket fogalmazott meg az apostol tanítására és a vele lefolytatott beszélgetéseire támaszkodva. Ő volt az szintén, aki saját kezdeményezésére beillesztette a Pasztorális levelekbe a hymnus-töredékeket, mint 1Tim 1,17; 3,16; 6,15-16 és 2Tim 2,11-13, melyek kultikus eredetűek.
A többi, a hitelesség kérdésével kapcsolatos kérdést gyorsabban áttekinthetjük. Amint már fentebb említettük, a különbségek a Pasztorális levelek tanítása és a páli jelleg között jelentősek. Lehet ebből döntő érvet hozni a hitelesség ellen? Azt gondolták. De azt is el lehet fogadni, hogy ezek az írások az apostol öregkorából valók, olyan időből, amikor más problémákkal kellett szembenéznie, mint első leveleikor.
Érvet akartak találni a hitelesség ellen avval a harccal kapcsolatban, amelyet ezek a levelek vezetnek a "gnoszticizmus" ellen (eretnekség, amely igen késői szerkesztési időpontot tanúsítana). De az eretnekségek, amelyekre céloznak a levelek, számos zsidó vonással jellemezhetők és nem mutatnak fel pontosan olyan jellegzetességeket, mint a II. századi gnoszticizmus. A kérdéses mozgalmak igen valószínűen létezhettek már az apostol életében is.
Ami az Egyház szervezetét illeti, olyan fejlődést érhetett el, amilyent nem ismerhettek még a többi páli levél idejében. Az útmutatások, amelyeket ez ügyben adott, igen jól tükrözhetik azokat a gondokat, amelyek Pált, halála előtt, foglalkoztatták. Ezen a ponton sem lehet döntő érvet találni.
Még nem beszéltünk arról a nehézségről, hogy összeegyeztessük a Pasztorális levelekben fellelhető történelmi keretet az ApCsel által nyújtott adatokkal. Valójában a "második" fogság feltételezése csak azért jött létre, hogy olyan történelmi hátteret lehessen teremteni, amelybe be lehet illeszteni Pálnak a Pasztorális levelek szerinti életét. Ez nem jelenti azt, hogy a második fogság nem létezett. Az ApCsel vége, amely az első fogságot leírja, nem okvetlenül Pál életének vége. Amint láthatjuk, az érvelés nem visz célhoz. Elvben a mérleget a Pasztorális levelek adatainak javára kellene, hogy billentse, mivel senkit sem kell nem-igazmondással gyanúsítani komoly okok nélkül.
Milyen következtetést vonjunk le? Azok, akik tagadják a Pasztorális levelek hitelességét és azok, akik állítják azt, bőven találhatnak erre okot. Mások azon a nézeten vannak, hogy egy közbenső álláspont, amely részbeni nem-hitelességet vallana, volna a legjobb megoldás. Feltételezhető, hogy Pálnak egy tisztelője igyekezett rögzíteni, kora Egyházának szükségletére, azt, amit ő az apostol szellemi végrendeletének tekintett. Ami a konkrét részleteket illeti (mint a Troasban felejtett kabát és pergamen), ezek hiteles levelekből erednének, amelyeket részleteikben beillesztettek a Pasztorális levelekbe.

Vissza a ÚSz menühöz