TOB - A Rómaiakhoz írt levél

Pál apostol összes levele közül kétségkívül ez a leglényegesebb. Nem csupán terjedelmében a leghosszabb, tanítás szempontjából is egyik leggazdagabb tartalmú levél - olyan mértékig, hogy gyakran előre megszerkesztett levelet láttak benne - és felépítés szempontjából is kimagasló. "Ez a levél, teljes egészében módszeresen van felépítve" állapította meg Kálvin. Végül történelmi szempontból egyik levélnek sem volt ilyen hatása. Egy protestáns teológus nemrég úgy vélekedett (egy kismértékű túlzással), hogy az Egyház története szinte egybevethető e levél értelmezésével. Igaz, hogy ez a szöveg mindig különleges helyet foglalt el a bibliamagyarázat történetében. Kommentálta folyamatos módon, vagy sem, Origenesz, János Krizosztom, Therodoret, Ambrosiaster, Pélage, Ágoston, Abelár, Aquinói Szt. Tamás, stb. De főként az Egyház történetének két időszakában játszott értelmezése döntő szerepet: az V. században, a pelagiánus krízis és az üdvösség ingyenességével kapcsolatos nagy nézeteltérések idején és a XVI. században a reformáció kezdetekor.

Számos történész szemében a Rómaiakhoz írt levél Luter által 1516-ban írt kommentárja valóban a reformáció kiindulópontja volt. Ugyancsak a Rómaiakhoz írt levelet magyarázva, - ez volt első bibliai kommentárja (csak 1540-ben publikálva) - készítette el a keresztény vallás alapításának második kiadását (1539) és pontosította tanának fő tételeit. A reformátorok ezt a levelet különös megbecsülésben részesítették. "Ez valóban minden könyv szíve és veleje" állította Luter. Kálvin is azt vallotta, hogy "mindenki aki elérkezett teljes megértésére, annak kitárul az ajtó az Írás legtitkosabb kincséhez". Melachton számára, akinek főműve a Loci communes rerum theologicarum, ami nem egyéb, mint a Rómaiakhoz írt levél magyarázata, amely levél "a keresztény tanítás összefoglalása". Az első luteri dogmatika valójában a Rómaiakhoz írt levélből származó dogmatika.

Azóta is a protestáns bibliakutatók és teológusok nem szűntek meg ennek a levélnek kommentálásával. Említsük meg külön is Karl Barth kommentárját (1919), aminek döntő hatása volt a jelenkori teológiai gondolkodásra. Ezt a szöveget ennyire privilegizálva a protestáns teológusok kétségkívül elérkeztek bizonyos "egyoldalúsághoz", a protestáns F.-J. Leenhardt nem habozik "egyensúlyvesztés"-ről szólni. A katolikus teológusok a maguk részéről viszont a túlzásig hangsúlyozták az első Koritusiakhoz írt levélben foglalt tanítást.

Az a szerep, amit a Rómaiakhoz írt levél az Egyház történetében az utóbbi négy évszázadban játszott teszi érthetővé, hogy a Traduction Oecumenique de la Bible felelős szerkesztői úgy döntöttek, hogy munkájukat a Rómaiakhoz írt levéllel kezdik meg. Véleményük szerint ennek a levélnek egy verziója tesztnek felel majd meg, valójában meg voltak győződve, hogy a Biblia ökomenikus fordítása nem ütközhet áthághatatlan akadályokba, ha a Rómaiakhoz írt levelet olyan verzióban lehet bemutatni, amit mindnyájan jóváhagynak. Tisztában voltak ennek a vállalkozásnak teológiai tétjével, M. Boegner lelkész találó megfogalmazása szerint: "a minket elválasztó szövegnek találkozásunk szövegévé" kell válnia.

A levél elhelyezkedése az apostol életében

Amikor ezt a levelet Terciusznak tollba mondja (16,22), Pál valószínűleg Korintusban van, Gájusznál, aki "nekem és az egész közösségnek házigazdája" (16,23, vö. 1Kor 1,14-15). Éppen indulóban van Jeruzsálembe (egyesek azt gondolják, hogy már el is indult), (15,25-33), a gyűjtés eredményével, amit Macedóniában és Achájában rendezett a "a jeruzsálemi szegény hívek javára" (15,25-26). Három hónapot töltött Korintusban (ApCsel 20,3), harmadik hittérítő útja alkalmával, aminek során, néhány hónappal korábban írta leveleit a Korintusiakhoz, a Galatákhoz és talán a Filippiekhez. Levélírói ás teológiai tevékenysége szempontjából egyik legmozgalmasabb tevékenységi szakaszának végén tart. Úgy véli, befejezte feladatát Keleten (15,19-20). Azt tervezi, hogy a jövőben elviszi az Evangéliumot Nyugatra. Gondolatban már Róma és Spanyolország felé fordul (15,24). Mégis aggódik jeruzsálemi utazásának kimenetelével kapcsolatban. Előadja a nehézségeket, amik ott várják (15,30-31). Aggodalmai megrősítést nyernek az ApCsel-ben "Most belsőleg indíttatva Jeruzsálembe megyek. Nem tudom mi lesz ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám" (ApCsel 20,22-23).

Az elfogadott kronológiai rendszer szerint a Rómaiaknak írt levelet 57 vagy 58 évre helyezik, minden esetre tavasz elejére, vagyis arra az időre, amikor a rendszeres hajóközlekedés a kedvezőtlen téli hónapok után újra megindult.

Ennek a levélnek Páltól való származását soha nem vonták kétségbe. Csupán az utolsó két fejezet vet fel irodalomkritikai kétségeket, mivel a kéziratra vonatkozó hagyományok bizonytalanok (vö. 15 fejezet g jegyzet).

A levél célja és alkalma

A Rómaiakhoz írt levél szerkesztésének körülményeit elég jól ismerjük, azonban a levél természete rejtély marad. Vajon levél formájába öntött értekezéssel állunk szemben, vagy valóságos levéllel, egy alkalmi írással? Másképen fogalmazva: amikor az apostol ezt a levelet tollba mondta elsősorban a római egyháznak kívánt tanítást adni az evangéliumi igazságokról, vagy elsősorban gyakorlati eredményt kívánt elérni, választ adva ennek az egyháznak az egyéni hiányosságaira, amikről tudomása volt?

a) Egy tanító írás

A XIX. század végéig a kommentátorok legtöbbje a Rómaiakhoz írt levelet szerkesztett levélnek tartotta: számukra az egy tanító irat volt, nyílt levél formájában. Hamarosan Rómába való érkezésének bejelentése Pál számára egyszerű ürügy volt. Mivel nem ismerte ezt az egyházat, ezenkívül semmiféle közvetlen hatalma nem volt felette, továbbá gondosan ügyelt "ne a mások rakta alapra építsek" (15,20), nem kell foglalkoznia a közösség konkrét problémáival, sem pedig személyes vitákkal, vagy értékelésekkel. Csupán él az adódó alkalommal, hogy a római egyháznak egy írást küldjön, hogy kifejtse a rómaiaknak és azon felül minden hívőnek azokat a fő problémákat, amik akkor foglalkoztatták és újra fogalmazni világosan és rendszerezettebb módon a Galatákhoz irt levelének üzenetét.

b) Egy alkalmi írás

A Rómaiakhoz írt levél időtől független és általános jellege nem zárja azonban ki azt, hogy "történelmileg elhelyezett" legyen és hogy válaszol azokra a legsúlyosabb problémákra, amelyekkel az Egyház azokban az időkben szembesült. Biztos, hogy az Egyház tanítása, annak ellenére, hogy nem tudta kellően szavakba önteni, mutatja azt az irányt, amely felé a levélben foglalt leglényegesebb gondolatok is irányulnak. Pál tudatában van annak a veszélynek, amely történetének abban a pillanatban az Egyházat fenyegeti: két közösségre szakadhat, az egyik a zsidó-keresztények, a zsinagóga örökösei, és a másik a megtért pogányok, akiknek apostolának tudja magát. A két közösség elszakadhat egymástól és nem marad a múlttal tapasztalható kapcsolatuk. A galatai és korintusi egyházakban nemrégiben lejátszódott megrendítő válságok meggyőzhették a helyzet súlyosságáról. Amikor Pál e levelét megfogalmazza bizonytalan abban, hogy Jeruzsálemben milyen fogadtatásban fog részesülni. Érthető tehát, hogy ebben a széleskörű olvasótábornak szánt levelében hangsúlyozni kívánta a kinyilatkoztatás egységes voltát az Ószövetségben és az Evangéliumban, az Izraelnek tett örökérvényű ígéreteket és szerepét az üdvtörténetben. A rómaiakhoz írt levél bizonyos értelemben - elméleti síkon - párhuzamot képez Pál törekvésével - gyakorlati síkon - egy gyűjtés megszervezésére, amely a zsidó-keresztény közösség szükségleteinek fedezését szolgálná és hangsúlyozná a pogány eredetű hívek szolidaritását a palesztinaiakkal.

Egyébként igaz lenne, amint azt gyakran hangoztatják, hogy a levél közvetlen címzettei nem indokolták annak sem lényegét sem formáját? A Rómaiakhoz írt levél ebben az esetben kivételt képezne Pál irodalmi műveinek sorában, mivel az összes többi levél bizonyos alkalmakból íródott, és a címzett egyházak konkrét szükségletei hívták ezeket létre. Ennek alapján felmerül az a gondolat, hogy nem a római egyház 57-58-as években fennálló helyzete volna-e a Rómaiakhoz írt levél magyarázata? Számosan ebben az irányban kutattak. Azonban a római egyház pontos helyzetét, annak összetételét, irányzatát abban az időben, amikor Pál levelet intéz hozzá, túlságosan kevéssé ismerjük ahhoz, hogy a fenti magyarázatok csupán kutatási feltételezések maradjanak. Maga a levél nem szolgál semmiféle határozott jelzéssel. Pál jövetelének indokául nem említ mást, mint igen erős vágyát a római hívők hitének "megerősítésére". Nem tart attól, hogy a zsidó vallásúak Rómában propagálni fogják tanaikat, amint ezt Galatában vagy Korintusban tették? Előre akar védelmet nyújtani a rómaiaknak szándékaikkal szemben? Nem lehetetlen, azonban semmi sem indokolja a levél alapján ennek a szándéknak feltételezését. (Viszont lásd 16,17-26, azonban ennek a résznek szigorú hangja ellentétes a levél többi részének mértékletes hangvételével).

Az összes szemrevételezett feltételezés közül egy az, ami érdemes arra, hogy felfigyeljünk rá. A XIX. század eleje óta több kommentátor feltette a kérdést, vajon a Rómaiakhoz írt levél célja lényegében nem a kibékítés lenne-e. Tudjuk valóban, hogy a római zsidó kolónia igen lényeges volt, hogy Claudius császár részéről kiűzetési rendeletet vont magára 49-ben, talán zavargások következtében, amiket Jézus Krisztus Evangéliumának hirdetése váltott ki. Azt is tudjuk, hogy a zsidó eredetű keresztényeket szintén sújtotta ez az intézkedés, ennek következménye volt, hogy Aquilas és Prisca például Korintusba ment (ApCsel 18,2). A rendelkezést azonban hamarosan visszavonták és számos zsidó visszatért Rómába. Amikor Pál levelét írja Aquilas és Prisca újból ott van (16,3). Indokolt feltenni a kérdést, vajon a pogány eredetű keresztények nem vettek-e fel bizonyos fokú lenéző és felsőbbséges magatartást zsidó eredetű testvéreikkel szemben ezek visszatérésekor (lásd 11,17-25; 14,3.10; 15,25-27). A római egyház nem volt-e ekkor mélységesen megosztva, két részre vágva, egyik részt a pogányságból megtértek, másik részt a zsidó hitből megtértek képezvén? Ilyen helyzettel szemben Pál törekvése az volt, hogy mindkét felet egymás elfogadására vezesse és szemük elé állítsa kezdeti alapvető egységüket. A levél csúcspontja ebben az esetben a 15 fejezet 7 verse lenne: "Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére". Az összes korábbi fejtegetés ebben a gyakorlati megoldásban ér céljába.

Különböző jelek adnak ennek a feltételezésnek bizonyos valószínűséget. Meg lehetett állapítani, hogy az apostolnak "egyik szeme állandóan a zsidó keresztények felé irányult, a másik a pogányok közül megtértekre" (Pfleiderer).
A levél valóban gyakran használja a "zsidó-görög" és ehhez hasonló kifejezéseket (1,14-16; 2,9.10.25-27; 4,9-12; 9,23; 10,12; 11,13-25; 15,8ss). Különös a megszólításban az "Isten egyháza" kifejezés hiánya, ami Pál minden levelében a címzetteket jelöli, ez könnyen magyarázható akkor, ha az apostol ítélete szerint nem egységes közösséggel áll szemben. Végül a 9-11 fejezet hosszas fejtegetése Isten népéről és Izrael rendeltetéséről e perspektíva szerint teljes igazolást nyer. Ez a feltételezés újabban újra felmerült és újabb érvekkel támasztották alá. Amennyiben ez a helyzet, akkor a Rómaiakhoz írt levél elsősorban "ökumenikus" célt szolgálna, nem annyira levél célját. Bármilyen vonzó is lenne, ez az értelmezés csupán egyszerű feltételezés marad. Pál részéről hiányzik minden határozott utalás a római egyház helyzetére vonatkozóan és ez nem teszi lehetővé a fenti feltételezés biztos elfogadását. Végeredményben nagymértékben megvilágítja ezt a nehéz és rejtélyes levelet és új érdeklődést kelt fel iránta.

A levél terve

Pálnak szövegei közül egyik sem kelti azt a benyomást mint a Rómaiakhoz írt levél, miszerint az alaposan kidolgozott és szigorú terv szerint íródott volna. Azonban, bár minden kommentátor felismer ebben a levélben, ugyanúgy mint a legtöbben, két igen határozottan elkülöníthető részt, az egyik tanító (1-11), a másik buzdító vagy erkölcsi tanítást nyújtó (12-16), de nem egységes a véleményük amikor a levél pontos tervét kívánnák meghatározni. Egyes szövegmagyarázók úgy gondolják, hogy nem egyéb a szerkezete, mint egy dialógusé. Azt mondják, hogy a Rómaiakhoz írt levél nem volna más, mint levél alakú formája az állandó dialogus cum Judaeis (zsidókkal való dialógus)-nak.

A kommentátorok többsége azonban azt véli, hogy szoros és átgondolt terv fedezhető fel, minden esetre azzal a feltételnek beismerésével, hogy nem teljesen egységes sem stílus, sem pedig a gondolatok sorrendje szempontjából. Pál nem Ciceró, sem Bossuet és tollba mondott szövegének retorikai burjánzását nem lehet paragrafusokba szorítani. Kommentátorai szerint az apostol értekezni kívánt a bűnről (1 fejezet 3,20), majd a megigazulásról (3,21 fejezet 4,25-ig) és végül a megszentelésről (5 fejezet 5-8). De e feltételezés mellet a levél vége egy sor hozzátoldás lenne, amelyek többé vagy kevésbé függetlenek a tanító résztől.

Az új tanulmányozások tehát más felépítéseket javasoltak, amelyek talán jobban megközelítik az apostol központi szándékát és jobban megközelítik az Ószövetség prófétáinak módszerét, akik nem annyira a logikai kifejtés útján haladnak, inkább koncentrikus ismétlések segítségével. Íme, példaképen az egyik újabban javasolt terv kivonata. Négy egymást követő szakaszban a levél leírja az emberiség nyomorúságos helyzetét és az Evangélium győzelmét ezen a helyzeten:
1. A pogányok és zsidók nyomorúságos helyzete az Isten ítélete következtében (1 fejezet 18-3,20) és Jézus Krisztus kegyelme által való megigazulás mindazok számára, akik hisznek Benne (3,21-4,25).
2. Az emberiség nyomorúságos helyzete, amikor az első Ádámot követte (5,1-14) és az emberiség üdvössége Jézus Krisztus követése által (5,15-6,23, az 5. fejezetben a nyomorúságos helyzet és az üdvösség témái váltakoznak).
3. Az emberiség nyomorúságos helyzete a törvény rabsága miatt (7,1-25) és az emberiség felszabadítása a Szentlélek által (8,1-39).
4. Izrael nyomorúságos helyzete Krisztus megtagadása miatt (9,1-10,21) és az zsidókból és pogányokból álló új Izrael üdvösséghez való végső eljutása (11,36).
Ennek a nyilvánvalóan feltételezett tervnek két előnye van: rávilágít a tényre, hogy a nyomorúság és az üdvözülés négy leírása négy különböző természetű és eredetű terminológiában jelenik meg: az első jogi, a második szentségi, a harmadik lelki és az utolsó történelmi természetű. Továbbá rámutat, hogy a 9. és 11. fejezet milyen szervesen igazodik az 1-8 fejezet érveléséhez. Ez a terv azonban két ponton nem kielégítő: rámutat milyen természetesen illeszkedik a 9-11 fejezet a levél érvelésébe, de nem mutatja ki, hogy ezek a fejezetek ennek ellenére a többitől viszonylag független részként jelennek meg és egy teljesen egységes együttest képeznek, ami arra a ésszerű kérdésre vezet, hogy nem külön fogalmazták-e azokat meg és utólag kerültek a levél e részébe beszúrásra. Ténylegesen nem tűnik az 1-8 fejezet szükségszerű folytatásának, annak alapvető tárgya, amit az 1,16-17 fejez ki, az új igazságot, amit Krisztus hozott az embereknek. Másrészről ez a terv nem mutatja ki az 5. fejezet lényeges fordulóponti szerepét. Számos kommentátor valóban hangsúlyozta, hogy az 5. fejezettől kezdve egy részben új szempont mutatkozik meg. E fejezettől kezdve a megigazulás úgy jelenik meg, mint ami ettől kezdve a múlthoz tartozik, mint ami beteljesült: a megigazulást jelentő igék mind aorist-ben vannak (egyszerű múlt), a hit, ami 5,2-ben még megemlítésre kerül átengedi helyét a reménynek, a kauchesis fogalma (önbizalom, büszkeség, dicsőítés) szintén változáson esik át és ettől kezdve pozitív jelenéssel bír. mivel ez a "dicsekvés" már nem fejez ki egyebet, mint egyedül az Istenre való teljes támaszkodást. Végül az 5. fejezet 11-8 alapvető témája már nem a megigazulásé, hanem az életé, a keresztség egyesíti életünket Krisztussal (6. fejezet), a Szentlélek ajándéka és dinamikus és éltető jelenléte jele egyesülésünknek a megdicsőült Krisztussal és Feltámadott isteni életével (8. fejezet).

Az 1-8. fejezetek érvelése előrehaladást mutat fel. Ha ez nem eléggé szembeötlő, annak oka, hogy az apostol, amikor nehéz szöveget mondott tollba gyakran több érvelési folyamatot és gondolatot alkalmaz, amelyek keresztezik egymást. Mindenestre, a négy nagy együttesben való bemutatás jelentősége az, hogy megvilágítja miként ragaszkodott ahhoz, hogy az Evangélium meghirdetésekor egyaránt szólítsa meg a zsidó eredetű keresztényeket és a pogány eredetűeket, ezt végül kifejti a nagy összegező tanításában (12,1-16,27) mely szerint együtt kell élni a szeretet egyetértésében: lemondva minden egyéni törekvésről ezek a keresztények a mások javát keresik és szem előtt tartják, hogy elkerüljenek mindent, ami veszélyeztethetné az egymás és minden ember iránti egyetemes felelősséget. Így jelentik be és mutatják fel e világ jelen idejében a történelem beteljesülését (13,11-14). A levél ötödik része e szemlélet szerint szervesen épül fel az első négyre.

Az apostol teológiája

Már említettük, a Rómaiakhoz írt levél nem érinti a páli teológia összes témáját, de azokat, amelyekkel foglalkozik egyedülálló mélységgel, világosan és erővel fejti ki. Sehol máshol nem beszél az apostol olyan tökéletességgel a kegyelem hatalmáról, a bűn átkáról, a hit általi megigazulásról, a halálról és a feltámadt Krisztussal való életről, a Szentlélek tevékenységéről ... Nem lehet szintetikus módon elemezni egy gondolat gazdagságát, amelynek árnyaltsága soha nem gyengíti annak erőteljességét, amelynek finomsága sehol sem mossa el erejét. A magyarázatok, amelyek különösen bőségesek ehhez a levélhez, lehetőséget nyújtanak az olvasónak az apostol minden nagy témájának megtalálására, ott ahol azok a szövegben megjelennek: ez egy bizonyos lexikon a páli szóhasználatra, mindig kapcsolódva az apostol gondolatmenetéhez, ezeket kiadásunkban a lapok alján lehet megtalálni.

Meg kell állapítani, hogy különlegesen értékes volt számunkra katolikusok, ortodoxok és protestánsok részére, lépésről lépésre felfedezni az apostol üzenetének gazdagságát. Felfedeztük, hogy egységesek lettünk a megérteni akarás szenvedélyében és abban az akaratban, hogy elfogadjuk ennek az őseredeti üzenetnek, amelyik az apostol jóvoltából meghódította a mediterrán medence teljes területét, valamelyik nagy irányzatát, hogy abból élhessünk ma is. Hálával eltelve hallgattuk a levél nagy magyarázóinak hangját a századok távlatából és összegyűjtöttük kölcsönös hagyományaink gazdagságait, kegyelemnek és kiváltságnak éreztük hogy közösen, szellemi egységességben fordíthattuk és láthattuk el jegyzetekkel azt a szöveget, amely a múltban annyi nézeteltérésnek volt okozója. Az ökumenikus munkacsoport, amely ennek az új változatnak elkészítéséért felelős, amely próbaköve volt annak a lehetőségnek, hogy sikerüljön a Biblia ökumenikus fordítását elvégezni, és mindazok, akik bátorították és támogatták őket törekvéseikben, kívánják, hogy az olvasók - ökumenikus csoportok nevezetesen - osztozzanak abban az örömben és haszonban, amit munkájuk során élvezhettek.

Vissza a ÚSz menühöz